Mandics György, M. Veress Zsuzsanna Szolgálati kötelesség (részletek)
Peter Gunarson jó hivatalnok volt. A konzervatív párt meggyőződéses tagja, aki nem dobott el egyetlen anyag-darabot életében, hanem szépen zacskókba kötve leadta a recikláló központokban, mindennap tiszta fehérneműt vett magara, s elsőként írta alá a szolgalati hűségesküt. Agyában soha sem fordult meg, hogy tán helytelen utakra vezérelte a szerencsekerék, s a Szövetségben esetleg parádésabb karrier várt volna rá, hiszen azt be kellett látnia, hogy itt, a maga alkalmazkodó modorával, a vállalkozó kedv és a nagyvonalúság mindennemű megnyilvánulása iránti idegenkedésével, aligha emelkedhet ki - az egyszerű aktatologatók szürke táborából. Peter Gunarson pedáns volt, előzékeny és elefántmemóriája megkülönböztette társaitól. Ezek a tulajdonságok sajnos csak a különcöknek kijiró megvető gúnyt váltották ki kollegákból, kik állandóan újszerű üzleti vállalkozások után loholtak, képtelen ötletekből szőttek légvárakat, szüntelenül a gyors meggazdagodás reményében lótottak-futottak, tárgyaltak, szimatoltak, piackutattak. Eleinte Peter Gunarsont is megpróbálták bevenni egypáran bombabiztos kombinációikba, ám mikor egy nap gondolkodási idő után Gunarson a csekk-számlája kódkulcsai helyett ismetelten az üzlet várható nyereségének katasztrofális negatív mérlegegyenlegét tette a partner elé, ahelyett hogy megköszönték volna jóságát, kartársai megvetően kiköptek, s beszari alaknak, gyagyás kappannak neveztek. Peter Gunarson értetlenül bámult fekete arcából valósággal világító naiv kék szemeivel az őt leköpőre, megtörölte a szemüvegét, vállat vont, s ezzel részéről elintézettnek tekintette az ügyet. Bár utólag minden esetben kiderült, hogy neki volt igaza, s a nagy üzletek mindig vagy az adósok börtönében, vagy az elmegyógyintézetben végződtek, a kollegák, úgy tűnt, semmit sem akartak tanulni, tovább ábrándoztak a nagy húzásról, s maguk között végleg leírták. Ami Peter Gunarson számára rosszabb volt, ez a vélemény fölfelé is elterjedt. A csoportvezetők, az osztályvezetők, cégvezetők - kartársaihoz hasonlóan széllel bélelt alakok - osztották azt a nézetet, hogy Gunarson egy nímand, egy senki, akit megtűrhetünk ugyan, mivel egyedü1 elvégzi az iroda egész aktatologatását, de akire egy pillantást sem érdemes vesztegetni, mivel úgy sem lesz belőle soha semmi. Más embert bizonyosan felháborított volna ez a bánásmód, az a tény, hogy sem kollegái, sem főnökei nem értékelik munkáját, őt azonban ez a látszat szerint nem zavarta, mint ahogy az sem, hogy kollegái szinte semmit sem dolgoznak, minden munkát valami módon neki passzolnak át. Ő a Birodalomnak tett hivatalnoki esküt, s minden tettét ehhez szabta. Az érdekelte csak, hogy Peter Gunarson maradéktalanul teljesítse szolgálati kötelességét. Nem nézte soha, más mit csinál, hogy ne legyenek kellemetlen emlékei. Tudatának rekeszei mindig tiszták, a szabvánnyal megegyezők voltak. Ahogy teltek az évek, Peter Gunarson munkaköre szüntelenül bővült kollegái lustaságának köszönhetően, bár ennek semmi nyoma nem volt, sem Gunarson bérlistáján, sem pedig az osztály szépen megvonalkázott organogramjában. Mi több, miután egy kellemes partin Gunarson osztályvezetője eldicsekedett alkalmazottai idiotizmusával s fanatikus munka-megszállottságával, bizonyos százalékok lefölözése fejében csúcsidényben Gunarson a cég legváltozatosabb osztályainak munkájával került kapcsolatba. S mivel már mondottuk, hogy Gunarsonnak elefántmemóriája volt, egy szép napon szörnyű gyanú árnyéka kezdett kirajzolódni a mintahivatalnok becsületes és kifogástalanul korrekt tudatában. Az alattomos vész támadása teljesen védtelenül érte, mivel minden a legtökéletesebb banalitás álarcában jelentkezett. A fejlesztési osztály engedélyt kért a vezérigazgatóságtól, hogy a 4 678 936-os céltárgy termelését napi 15 000 000 darabra emeljék. Az indoklás: ez kevésbé energia-, inkább munkaigényes darab, tehát a vállalati haszonkulcs javulna, ha ily módon irányítanák át a termelést. Következtek a mutatók, a korreláció-számítások s a többi dokumentáció, amelyet Peter Gunarson saját kezűleg végzett el. Már vagy tizedszer írta le a céltárgy kódszámát, amikor valami motoszkálni kezdett jól rendezett agya celláiban. Akar a berregő vészcsengő, jelezte a belső hang, hogy valahol tévedés történt. Megállt munkájában, s megpróbálta visszaidézni az adott számmal kapcsolatos emlékeit. Mint mindig ilyenkor, maga elé képzelte a Neveldében töltött évek kellemes emlékét, a Novoszibirszk Center havas házait, szibériai fenyős, nyírfás utcáit, s képzeletben szaladgálni kezdett ezeken az utcákon, be-bekukkantva a havas ereszek alá, hogy megnézze a keresett számot. A Susinszkoje Proszpekten meg is lelte a 4 678 936-ot. Bement az udvarba. Egyszerű parasztház volt. A tornácon vadászfelszerelések, sítalpak, hálok, varsák és csapdák. Felettük egy tábla, kissé pókhálósan, ezért kellett erőltetnie a szemét. "Teriomorf dukátor." Kinyitotta a nyikorgó ajtót. Pillantása a meleg búboskemence fölé esett. A köcsögök között mintha levált volna a fal, s az alattomos láng a szalmatető fele ugrált, szikrakévéket vetve. Igen, oda volt írva valami, de alig tudta elolvasni a szikranyalábokban: "Termelése beszüntetve. Felváltotta a Neofrix baszmacs." Lehajolt, az ágy alól kihúzta a tapasztótálat, a mázas vederből vizet töltött az agyagra, kissé meggyúrta, aztán betapasztotta vele a rést. Most már nyugodtan becsukhatta az ajtót, nem fenyegetett tűzveszély. Megpróbálta összegezni a látottakat. Kétségtelen, arról volt szó, hogy a 4 678 936-os munkatárgy része volt egy nagyobb szerkezetnek, mely a Teriomorf-dukátor-program fedőnév alatt futott, hiszen nyílt titok volt: cégük hadügyi megbízatásokat teljesít. E szerkezet gyártását beszüntették, pontosan fél éve - erre utal a búboskemence alakja -, s a Neofrix baszmacs készülékek gyártását asszimilálta helyette az üzem. Tehát a fejlesztés egy olyan tárgy alegységeinek nagybani gyártását kívánja felfuttatni, amelynek főegységeit kivonták a forgalomból. Ez a tétel volumenét tekintve a csődbe juttathatná a Truchiman és Társát. Érezte, hogy tennie kell valamit, s holdkóros tekintettel elindult az osztályvezetőhöz. - Chalan úr - mondotta -, baj van a legutolsó számlával és rendelési dossziéval! Chalan úr álla leesett a csodálkozástól, hiszen most először jelentkezett nála Peter Gunarson hívatlanul, s méghozzá kifogással. Ezért csak nagy erőfeszítéssel tudta kinyögni a folytassa uramot. - A 4678 936-os céltárgy termeléséről van szó! Azt hiszem, tévesen adták meg a fejlesztők ezt a jelzetet, mivel, ha emlékezetem nem csal, egy régebbi program eleme volt. Chalan úr nem szólt semmit, csak bekapcsolta a videójára a fejlesztési osztály vezetőjét. - Hello, Bill! Egyik alkalmazottam felhívta a figyelmet, hogy a 4 678 936-os jelzet téves. Lehet, hogy egy megszűnt program tartozéka! - Joffre! Hogy kerül hozzátok egy ilyen okirat? - Tőled! Nem te küldted át? - Ah! Ah, értem. Majd utánanézünk, de szerintem vaklárma. Nálunk sohasem történt még ilyen tévedés. Joffre Chalan lezárta a videocsatornát, s Peter Gunarsonhoz fordult: - Hallotta! Menjen vissza, s folytassa munkáját. Ha eredményt kapok, majd hivattatom. Peter Gunarson szertartásosan derékszögbe hajolt, úgy, hogy pattogott bele a gerinctartópánt, aztán kihátrált az irodából. Egész nap fél szemmel a főnöki iroda felé sandított, de nem jött onnan hívás, sem aznap, sem másnap. Harmadnap már nem bírta tovább, újra kihallgatásra jelentkezett: - Chalan úr, tisztelettel jelentem, hogy ugyanabban az ügyben zavarom. Ha nem korrigálják a tévedést, cégünk hamarosan csődbe jut! - Lári-fári! Maga hallucinál, Gunarson! A fejlesztésen utánanéztek, s minden stimmel. Cserbenhagyta a memóriája, Gunarson. Gunarson csak állt, mint akinek gyökeret vert a lába. Agyában a kötelességteljesítés szenvedélye dolgozott, ordítani szeretett volna, hogy az ő memóriája nem csapta be még soha, ő minden számra pontosan emlékezik, ugyanakkor azonban az engedelmeskedj a feljebbvalódnak parancsa is dolgozott, nem engedte, hogy szóljon, hogy magánvéleménye kibuggyanjon torkán. Ott ült meg, mint fullasztó csomó. Joffre Chalan összevonta szemöldökét: - Mi van magával, jóember: Csak nem beteg? Épp most, amikor annyi a munka! Hé, térjen magához! Megsüketült? Azt mondtam, lelépni! Peter Gunarson nagy nehezen visszatántorgott asztalához. Érezte, hogy feje szétpattan a nyomástól. Bevett egy könyvelési munkához szükséges zöld pirulát, de szédülése csak nem szűnt. Maga elé tett egy okiratot. A betűk táncoltak a szeme előtt. Hol közelebb, hol távolabb tartotta szemétől a fóliát, de nem látott rajta mást, csak az ominózus számot: 4 678 936, 4 678 936. Aztán hirtelen egy másik tűnt fel mellette. AI 26 14. Szaladt egyet a havas utcákon. Hoppá! Hisz ez a találmányi hivatal cégjelzése! Ideges pillantása a jobb felső sarokba esett. Igen, a Mindig jobbat jól ismert létrás cégjelzésével találkozott tekintete. Vagyis semmi baj a memóriájával. Ez a felismerés úgy felkavarta, hogy elsírta magát. Hosszan törülgette szemüvegét, s közben megpróbált lehiggadni. A levél a fejlesztési osztályhoz intézett válasz volt. Több hivatalos bevezető formula után gyártási igényeiket kielégítő találmányok kódszámjainak felsorolása következett, az egyes dossziék árfolyamával. Biztosította Bill Bunkót nagyrabecsüléséről, s kívánta, hogy együttműködésük továbbra is oly gyümölcsöző legyen, mint a 7 532 096, a 3 670 057 és más ügyekben. Peter Gunarson jubilált. Ő ezeket a számokat mind ismerte. Ezek termékek voltak. Beszaladt gyermekkora havas városába, s a kapualjak alatt hamar meglelte a keresett adatokat. Snollírozott prófunk, Betalicensz trehni. Igen, ezeket is gyártották - az egyiket két, a másikat hat évvel ezelőtt. Eltöprengett az olvasottakon. Az, hogy a Truchiman és Társa a találmányi hivatallal szoros kapcsolatban van, nem volt meglepő, az azonban már igen, hogy a szövegben sehol említés sem történt a hadügyről, pedig egy hadiipari gyár termelésbe kerülő termékeit nyilván egy ilyen fórum kellene kiválassza. Persze lehet, hogy mivel ez katonai titok, hivatalos cégközi levelezésben le sem írható. Akkor is volt még egy bökkenő. A találmányok nevetségesen alacsony ára. Ha a hadügy megvesz termelésre valamilyen készüléket, annak bizonyosan fontos szerepe van, tehát ez a szerep és mennyiség vissza kell tükröződjön az árban. Végül is a feltaláló sem lenne oly buta, hogy szinte ingyen odaadjon egy olyan dolgot, amely másnak nagy értéket jelent. Minél jobban forgatta magában a dolgokat, annál inkább nem tetszett neki az egész. Az nyilvánvaló volt, hogy az üzem nem azt termel, amit állít, de hogy mit, arról halvány fogalma sem volt. Az adminisztráción belül senki sem jöhetett rá semmiféle turpisságra, hiszen mindenki csupán kódszámokkal foglalkozott, senki sem látta a terméket. A legelső lépcső az kellene legyen, hogy magát a termékeket lássa. Ehhez viszont be kellene jutnia a gyárba. Igazolványa érvényes volt a gyár területére, ám el kellene kérezkednie itteni főnökeitől. De ha ezek benne vannak valami csúnya, nagyon csúnya összeesküvésben, akkor halálos veszélyt hozna magára. Megszimatolnák, hogy mire készü1. Ezért úgy gondolta, jobb lesz más kifogással elkérezkednie. - Trehani csoportvezető úr - mondotta elfúló hangon -, rosszul vagyok. Trehani Szvatopuk falfehér beosztottjára nézett, s megijedt. - Valóban szörnyen néz ki. Siessen rögtön az orvoshoz, s majd hívjon fel videón, hogy mennyi időre írták ki. Nagy szükség lenne a maga munkájára, de nem venném a lelkemre, ha munka közben érné valami visszavonhatatlan... Peter Gunarson, miközben köszönetet rebegve kihátrált, rájött, hogy mire utalt az elharapott mondat, s csoportvezetője hangjában a bujkáló aggodalom. A Munkatörvénykönyv 117/b rendelkezése kimondta, hogy amennyiben munka közben éri az alkalmazottat végzetes baleset, minden költség a Nagy Arany Üdvlövést tekintve a vállalatot terheli. Az pedig a csoportvezetőre hárítja a költségek 90%-át, mivel neki kellett volna észrevennie a baj közeledtét, s gondoskodnia róla, hogy a fatális pillanat az üzem területén kívül következzen be. Szabad volt, de azért óvatosságból elbaktatott a kis körfolyosóig, mielőtt a VI. szintre járó gyorsliftet igénybe vette volna. (...) Megkerültek néhány ládaoszlopot, aztán a lány csendre intette, s sziszegni kezdett. Semmi válasz. Újabb sziszegés. Gunarsonnak úgy tűnt, hogy egy árnyék válik le az egyik ládahalom oldaláról. - Csicsi, te vagy? - Én, Pepe. Pepe kilépett a sötétből a mennyezetlámpák fénykörébe, de amint Gunarson árnyékát felfedezte, megtorpant. - Ki az? - Egy ürge. Rendes alak! Hét dongot fizetett, mert idáig elkísértem. - Hét dongot? Csak ezért? - Csak. Ez az első pénz, amelyet nem lábamközével, hanem magukkal a lábaimmal kerestem meg. - S mit akar? - Információt. De elmondja maga. Peter Gunarson kilépett a ládák közti térre. - Maga jól ismeri a telepet? Pepe felfortyant. - Mégis, kinek néz engem az úr? Már hat éve tologatom itt a rakományokat. - Az érdekelne, hogy ismeri-e a 7 532 096-ot? - Mit? - Az egy termék. - Sohasem hallottam róla. - Talán a 4 678 936-ost - próbálkozott Gunarson. - Erről sem hallottam. Mondja, maga bizonyosan a Truchiman és Társa telepet keresi? Mert ez az! Peter Gunarson agya teljesen megbolydult. Ez már érthetetlen volt. Lehetetlen, hogy a gyárban ne is hallottak volna a saját termékeikről, amelyeket az adminisztráción elszámolnak, könyvelnek. Itt valami félreértés történt. De mi? - Mondja, mi van ezekben a ládákban? - próbálta hirtelen másfelől megközelíteni a kérdést. - Itt? Snollírozott prófunk! Peter Gunarson majdhogy fel nem sikoltott örömében. Ez az! Hogy nem gondolt erre előbb. A számkódot csak a könyvelőségen használták, itt a szókódot ismerték csak! Hát persze! Ő is csak a művezetői jelentésekből ismerte ezeket a neveket, s bizony eltelt egy kis idő, míg rájött, hogy a számkódok s a szavak ugyanazt jelölik. Hisz a belső adminisztrációs papírokban soha elő nem fordultak ezek a fura, lehetetlen kifejezések. - A betalicensz trehnit ismeri-e? - Azt persze. Az van. Néhány sorral odébb még akad belőle egy kupac, amelyik megsérült a csomagolásnál. Peter Gunarson jubilált. - Nem mutatná meg nekem? - Na és a dohány? - Két dong elég lesz? - S még rátesz kettőt, akkor el is magyarázok mindent, amit tudok. - Legyen. Itt van. Pepe a fogával megpróbálta az érméket, a lányra kacsintott, aztán halkan mondta; - Csak mindig utánam, s ne üssenek zajt, mert felriadnak a robotkutyák. Jobbra-balra kanyarogtak a ládalabirintusban, többször megálltak, míg Pepe újra jelt nem adott, aztán egyszer megint egy fal mellett találták maguk. Pepe a tenyérfényszórójával a fal tövében fekvő sötét kupacra világított, s azt mondta: - Ez a! Peter Gunarson leguggolt, hogy jobban szemügyre vehesse a készüléket. Hosszúkás, henger alakú test volt, valamilyen szita fedte az egyik végét, a másik halfarkszerű uszonyban végződött. Ott, ahol a feje lett volna a halnak, egy nyélen valamilyen fémlegyezőszerű dolog meredezett a henger fölé. E nyélen volt még egy keresztrúd két színes gömbbel a végén. Gunarson felállt. - Hát ez meglehetősen különös szerkezet. Bevallom, sohasem láttam életemben ilyet. Pepe helyeselt: - Azt meghiszem. Hiszen maga nem melós. De ilyet senki sem smukkolt a haverok közü1. Pedig higgye el, vannak belevaló srácok, akik még a birodalmi arzenálban is megfordultak. - S a művezetők, az üzemmérnökök? - Hát mondok én magának egy pofát. Amikor ezt termeltek, azt mondta a Samesz, hogy a főnökök hajba kaptak azon, hogy hogyan is kell ezt az izét nézni, meg hogy melyik az eleje, melyik a vége. Jó, mi! - De Pepe, valaki csak kell tudja, hogy miként működik, hisz ellenkező esetben senki sem ellenőrizhette, melyek a jó, melyek a hibás darabok. - Na, fogódzkodjon meg, hapsikám: valóban senki sem ellenőrizte. Minden, amit letermeltek s összerakhattak, az elment. - Hova? - Oda, ahova a többit is küldték. Ott írja rajtuk, ne! Gunarson a ládaoszlophoz lépett, s rávilágított tenyérfényszórójával. A ládákon nagy fekete betűkkel ált: TN 144. Nem lehet, rázta meg a fejét. Nem lehet. Képzeletben végigfutott a hóval fedett utcákon, betekintett a Tolbuhinszkaja egyik zsúpfedeles házikójának kapuja alá, TN 144. Az udvaron egy szauna homlokzatán felirat: Truchiman és Társa, anyagbeszerző részleg. Ez értelmetlen. A késztermék raktár miért küldené el a készárut az anyagbeszerzőknek? Ez teljesen értelmetlen. Az anyagbeszerzők használt és már megjavíthatatlan berendezéseket gyűjtenek össze, beolvasztják, újra felhasználják a termelésben. Teljesen jó berendezéseket bezúzni, energiát fektetni beléjük, s újra termelésbe fogni őket - értelmetlen. Hiszen egy ilyen vállalkozás csak nyeli el a hasznot, nem termel többletet. Tanácstalanul bámulta Pepét. - Mondja, ismeri jól a Truchiman és Társa munkásgárdáját? - Azokat, akik a Lyukas Ganéjba meg a Zöld Fába járnak, nagyon. - A Zöld Fa is itt van a közelben? - Hát persze. - Van közöttük olyan, aki az anyagbeszerzőknél dolgozott, a Hádesz Vasvilágon? - A Hádeszen? Nincs. - Kár. Hallgattak. Gunarson azon törte a fejét, próbáljon-e eljutni a Hádeszre, s beférkőzni valahogy az anyagbeszerzési osztály titkaiba, vagy más úton próbálkozzon továbblépni. De ahhoz, hogy a Hádeszre eljusson, engedélyekre van szüksége és elég sok szabad időre. Szabad időre mégpedig úgy, hogy meg ne neszeljenek a cégnél valamit abból, amiben sántikál. Mert hogy Truchimanek lelkiismerete nem lehet túl tiszta, már most világosan látta. - Mondja - fordult Pepéhez -, a többi ládákban lévő dolgok is ilyen furcsák? - Hát persze. Furcsa, mint minden. Ki tudja, minek kell. A fő, hogy fizessenek érte, legyen meló, aztán mindegy. - Ez a snollírozott prófunk miféle? - Valami golyóbisok, amikbe rudak vannak csavarva, aztán azon újabb golyók. Olyan, mint valami há1ó. Kutya nehéz. - Értem. Azt hiszem, nekem ennyi elég is lesz. Számomra nincs itt több látnivaló. Csicsi - fordult a lányhoz, aki a ládák mellett állt -, visszakísérne a gyorslifthez? - Ha még ad három dongot. - Méltányos. Megadom, de siessünk, mert minél hamarabb otthon szeretnék lenni. A visszaút szinte álomban telt el Peter Gunarson számára. Gondolatai s megválaszolhatatlan kérdései cellájában forgolódva semmit sem fogott fel a kaján pillantásokból, amikor Csicsi oldalán megjelent a gyorslift-állomáson, sem azokból az undort sugárzó tekintetekből, amelyek útján végigkísérték hazáig. Nem ment már el az orvoshoz, senkit sem akart látni, nyugalomra volt szüksége. Kinyitotta lakócellája ajtaját, ruhája minden darabját egy műanyag zsákba szedte, lepecsételte s ellátta a tisztítási kóddal. Meztelenül lépett az alfa-regeneráló fülkébe, melyet drága pénzen vásárolt, hiszen szintjén sok mindenrő1 le kellett mondania annak, aki alfa-regenerálót akart tartani. De Peter Gunarsonnak másoknál nagyobb szüksége volt a mesterséges boldogságra, a jó közérzetre, tehát nem engedhetett e luxusszolgáltatás iránti igényéből. Inkább lemondott az ötcsillagos turistautakról, az orfeumi lányok látogatásáról, csakhogy ennek a szenvedélyének hódolhasson. Tíz perc regenerálás után most is rögtön másként kezdte látni a dolgokat. Végü1 is miért lenne katasztrófa az, ha rádöbbensz: feletteseid csalók, valamilyen nagyon sötét üzlet machiavellikus machinátorai? Ha megszegték a törvényt, bűnhődjenek. De hogyan? Ki tudja, meddig nyúlnak a szálak? S ki tudja, hányan vannak belekeverve, hiszen hihetetlen, hogy ez eddig senki sem ébredt rá üzelmeikre. Hihetetlen? Most, az alfa-regenerálás után, nem is tűnt olyan hihetetlennek. Ha mind olyan felületesek, mint kollegái, akkor minden lehetséges. Jól megvágják az Államkasszát, aláássák a Birodalom gazdasági alapjait, s közben a markukba röhögnek. Az is lehet, hogy mindezt egyenesen a Szövetség sugalmazására teszik. Igen, itt valamilyen felforgató indok lappanghat csak. Ha eszébe jutnak azok a szerkentyűk. Mi az ördögre lennének használhatóak vajon? Várjunk csak! Ezt a kérdést talán tisztázhatja. A csekkszámláján volt még ezerötszáz dong. Ha jól emlékezett a Mindig jobbat ajánlatlistájára, volt olyan kódszám is, mely alig haladta meg az ezer dong követelést. Szaladt egyet a havas utcán, s máris megvoltak a kért adatok. Ha rátesz, mondjuk, száz dongot, bizonyosan neki ítélik a tételt, s akkor bizonyítékot szerez. Beütötte a telexbe az AI 26 14-et, majd a további kódokat. A válaszra nem kellett sokáig várnia. Ajánlatát elfogadták, legyen máskor is szerencséjük. A csekk-kompjuter kijelzője négyszáz dongra pergett vissza, ám a teleporter ládája megzördült. Odalépett, kinyitotta a műanyaghordócskát, s egy nem túl vaskos dossziét emelt ki belőle. Fedelén a kódszám: AI 26 14. 4 678 936. Ez az! Reszkető kézzel bontotta ki a légmentes tasakot. Az első lapon nagybetűs cím: Teriomorf dukátor - héjszínező alegység. Utána tizenhat oldalon keresztül tervrajzok, számítások, grafikonok. Az ábrákon egy-egy pont vörössel bekarikázva. A számok mellett felkiáltójelek és kérdőjelek. Végül az egész végén nagy vörös pecsét. Értéktelen hulladék. Peter Gunarson megbűvölten meredt a dosszié műanyag lapjaira. Az volt tehát, amit sejtett. Értéktelen, összezagyvált technikai nonszensz. Áltermelés. Ezért a nagy olcsóság. S valami hozzá nem értő minisztert rávettek a titokzatos találmány megrendelésére, esetleg lefizettek egy szakértőt, aki kedvező véleményezést adott - s most az állam pénzén aláássák a Birodalom gazdasági egyensúlyát! Nem! Peter Gunarson ezt nem tűrheti! Most már volt bizonyítéka rá, hogy megfelelően teljesíthesse szolgalati kötelességét. De vajon ki lenne az illetékes? A GBSZ? Nem volt meggyőződve afelő1, hogy a katonatisztek, a maguk sajátos gondolkodásmódjával meg tudnák érteni ezt a perverz támadást a Birodalom gazdasági integritása ellen. Nem, ide nem katona kell, csakis gazdasági szakértő. De a szintjen bárki, akit ismert, részese lehetett ennek az összeesküvésnek, perfid szabotázsnak. Csakis egy szenátor jöhetne számításba. De ki? A galaktovízió műsoraiból a Gazdasági Kamara elnöke tetszett a leginkább józan megfontoltságáért. De ő valószínűleg nehezen megközelíthető. Ide egy hajlékonyabb elme kéne, olyan, mint a munkaügyi miniszterhelyettes. Visszaemlékezett néhány felszólalására, s úgy érezte, ez az ő embere. Vaslogika, birodalmi hűség, nagy belelátókészség. Igen, itt erre van szükség, hiszen nem mindennapi, ördögien leleményes módjával állunk szemben a bomlasztásnak. Határozottan a telexhez lépett, s beütötte Roublard úr kódját, majd a négy nullát, végü1 saját kódját. Tíz percig sem kellett várnia, a teleporter ládája megzörrent. Kinyitotta az áttetsző hengert. Egy arany színű 1ap volt benne. Igen; ez nem lehet más, csak a bioidentifikációs nyitóparancs. Ráhúzta személyi lapjára, s nekilátott, hogy valami megfelelő öltözéket vegyen fel. A szürke birodalmi hivatalnoki díszegyenruha mellett döntött, hiszen végül is hivatalos ügyben lép fel, szolgálati kötelességét teljesíti. A gyorslift percek alatt felröpítette a Vasbolygó féltve őrzött középpontja felé. Itt már vékonyak voltak a szintek, de annál sűrűbbek az ellenőrzések. A II. szinttől kezdve félpercenként gyulladt ki e felirat: "Kaufmann - térvédelem - azonosítsa joga1apját az itt-tartózkodásra", s bizony Peter Gunarson beleborzongott, hogy milyen nedves pacává válna, ha valami okból nem találnák jónak a számítógépek az azonosító lapjára húzott bioidentifikációs nyitóparancsot. De a nyitóparancs jó volt, s egyre növekvő ámulattal észlelte, hogy a panoramikus képek a Neveldéhez hasonló tájakat kezdenek idézni, amint egyedü1 megérkezett a szenátoroknak fenntartott legbelső gömbhéjba. S valóban, amint a gyorsliftből kilépett, napsütötte réten találta magát. A "Nap" ugyan sokkal kisebb volt, mint az igazi, s a híradókból tudta, hogy ez csak egy mágnesesen felfüggesztett plazmagömb, amelyben ellenőrzött termonukleáris reakció gerjeszti a fényt, s a fű is csak utánzat, még ha igen sikerült is, az illúzió azonban majdnem tökéletes. Furcsa volt elképzelni, hogy ott, néhány kilométerrel a feje felett, a nap túloldalún szintén e gömbhéj található, ahol hozzá viszonyítva fejjel lefelé csüngnek az emberek, mint ahogy azok számára most ő csüng fejjel lefelé, bele a semmibe. Persze tudta, hogy amíg az egész Vasvilág forog, nincs mitől tartania, a centrifugális erő mesterséges gravitációja megengedi ezt a bűvészmutatványt, itt épp úgy, mint a többi szinteken, itt azonban a láthatóan homorú horizont, magasra emelt látóhatár teljesen furcsává és természetellenessé tett mindent, ha alaposabban körülnézett. - Nos, tetszik minálunk, uram? - hallott a háta mögött egy bájos, elbűvölő hangot. Hátra fordult, s meg kellett állapítania, hogy a test méltó a hanghoz. - Ramona Supercherie vagyok, Roublard szenátor titkárnője - mondotta, s gyönyörű, egészséges fogai kivillantak a szájából. - Ön Peter Gunarson könyvelő a IV. szintről, nemde? Peter Gunarson bólintott. - A szenátor úr már várja önt. Siessünk. Elindultak az ösvényen a közeli liget felé. Amint Gunarson megállapította, roppant fura módon ültették ezt a facsoportot. Az erdőcske szélén apróbbak voltak a fák, befele egyre nagyobbodtak. Egy pillanatig értetlenül állt a jelenséggel szemben, de aztán a homorú világra gondolt, s mindent megértett. Ha a ház körü1 egyenlő magas fák állnának, valószínűleg az ablakokból kitekintő érzékelné a görbület következményét, s olyan érzés fogná el, mint amit az örvény szívótölcsérében érez az ember. Az erdő ilyen mesterséges kiegyenlítése valószínűleg optikailag kiegyenesíti a horizontot, megszünteti a kellemetlen mellékhatást. Tíz percnyi séta után egyemeletes fehér villához érkeztek. Bár eleddig már számtalan Kaufmann-térzárlaton keltek át, a kapuban újabb zárlat várta, sőt két sötét ruhás fiatalember, a legudvariasabb mosollyal alaposan megmotozta őket. Átmentek egy sötét faburkolatú előszobán, melynek dísze egy masszív pregalaktikus korbelinek látszó kandalló volt, majd Ramona beszélt az interfonon, aztán bebocsájtotta a szentélybe. Roublard szenátor még a galaktovizió képeinél is fiatalabbnak látszott. Könnyű, sportos öltözéket viselt, s húsos szája sarkában egy vastag szivarral jött Gunarson elé: - Isten hozta, Gunarson úr! Kérem, foglaljon helyet. Van homeomorfizálo fotelünk, de ha szereti a nosztalgia-bútorokat, ajánlhatom ezt a príma bőrutánzattal bevont pamlagot. Rugós, tengerifűvel tömött, s nem elektronikusan nyikorog. Magától! Peter Gunarson jó konzervatívként a pamlagot választotta, Roublard szenátor látható elégedettségére, aki rögtön szívélyesen mellé telepedett. Megnyomta kézelője aranyozott mandzsettagombját, amire rögtön megjelent Ramona. - Mit iszik? Leget, serkét vagy netalán valamilyen természetes gyümölcslevet ajánlhatok? - Egy gyümölcslevet, ha lehet. Nem szoktam legezni. - Nagyon helyes, akkor két narancslevet a készletből, Ramona. Miután Ramona letette eléjük áttetsző pohárban a felségesen illatozó s a Neveldét idéző narancslevet, s diszkréten visszavonult, a szenátor érdeklődve fordult Peter Gunarson felé. - Hallgatom! - Nem is tudom, hogy kellene kezdenem, hiszen az ok, amiért leadtam a birodalmi riadót, annyira hihetetlen, hogy néha magam is kételkedem a józan eszemben, s nem tudom, mennyit nyomnak majd a latban azok a bizonyítékok, amelyeknek birtokában vagyok e nem mindennapi állambiztonsági-gazdaságbiztonsági ügyben... - Gunarson úr, a GBSZ kompjúterei a lehető legjobb garanciákat nyújtották az ön munkahelyi kompetenciájáról s a Birodalom iránti hűségéről, így hívójelzésének igyekeztünk a legmesszebbmenően eleget tenni. Tudjuk, hogy ön szolgálati kötelessége értelmében jár el, s nincs kétségünk afelől, hogy ezt a hívószámot csakis halaszthatatlan ügy miatt használta. - Igen, magam is úgy gondolom, hogy amit felfedeztem, rettenetesen fontos a Birodalom számára. Uram, egy pokoli összeesküvés nyomára bukkantam. - Összeesküvés? - Ha jobban tetszik, gazdasági szabotázs. - Szabotázs? - Szabotázs, mégpedig a Truchiman és Társánál! - Hihetetlen, hisz... De mondja, miben áll a szabotázs? - Aláássák a termelést, s valamiféle áltermelést végeznek. Az anyagok, amiket termelnek, beolvasztásra kerülnek, s aztán újra letermelik őket, zárt rendszerben, céltalanul. - Csak ez lenne a baj... már megijedtem, hogy valami nagyobb disznóság van a pakliban - mondotta láthatóan vidáman a szenátor. - Tudtam, hogy nem fog hinni nekem! - fortyant fel Gunarson, s maga sem tudta, honnan vett annyi bátorságot magának, hogy a szenátorral pereljen. - Méghogy csak ekkora disznóság? - utánozta gunyorosan. - Itt a bizonyíték, ez a találmányi dosszié, amin fel van tüntetve, hogy semmire sem használható. A tisztelt Truchiman és Társa ezt akarta megszerezni, ezt akarta termelni, nyilván megvesztegetve vagy átverve valakit egész fent... Peter Gunarson itt megakadt szónoklatában, mert a miniszter fuldokolva kacagni kezdett. A térdét csapkodta, holdkórosként táncolt, s csak összefüggéstelen szófoszlányok gurguláztak torkából. Gunarson rémülten nézte az előtte szinte önkívületben fetrengő férfit, látta, ahogy a két GBSZ-es finoman megpattintja az ajtót, belesnek, aztán lassan visszacsukják. Roublard úr már csak könnyeit törülgette, s csuklott. Időnként valamilyen kifejezés juthatott azonban eszébe, amitől újfent rángatózni kezdett a nevetési görcsben. Csak nagy erőfeszítéssel tudta, Gunarson rémült arcát látva annyira ráncba szedni vonásait, hogy végül kinyögje. - Ne haragudjon, de ilyen jól életemben nem mulattam... Szóval azok a Truchimanek megvesztegettek vagy átvertek valakit egész fent, maga szerint? - Igen - mormolta morcosan Peter Gunarson. - Nos, jól nézzen meg! Én vagyok az a "megvesztegetett vagy átvert alak"! Most Peter Gunarsonon volt a sor, hogy elkapja a csuklás, de egészen más okból. - De hogy pontosítsam a tényállást: nem ők vesztegettek meg, sem nem vertek át, hanem a Birodalom engedélyével, a Szenátus jóváhagyásával űzik azt a, hogy mondta, nagyon tetszik a szó... - Szabotázst - mondotta halkan, szemlesütve Gunarson. - Szabotázst, úgy van. Mi több, ezzel a szabotálással, ők és néhány rokonvállalat, nagy-nagy szolgálatot tesznek a Birodalomnak. - Nem értem, hogy lehet - hebegte Peter Gunarson. Egy olyan termelés, mely csak emészti az energiát s a munkaerőt, lefoglal egy csomó hasznos kapacitást! - Na, mert olyan jól megnevettetett, megmondom, hiszen tudat alatt maga is tudja, s meg is találná rá a választ, ha nagyobb léptékekben gondolkodna. Az előbb is pedzette. Nos, a haszon egy olyan termelésben, mely nem termel semmit, az, hogy leköt egy csomó kapacitást a kihasználatlanból, s felfal egy csomó munkaerőt, mely máskülönben a munkanélküliek rendszerbomlasztó hadát túlságosan megnövelné. - De energiát és pénzt nyel el! - Persze, a nyugalomnak ára van. Ezt mindannyian nagyon jól tudjuk. Természetesen nem mindegy, hogy mennyit. De rezonábilis határok között a Birodalom fontos érdeke a termelés mindenképpeni fenntartása. - Kezdem érteni. De miért nem hasznos dolgot termelnek ennyi erőfeszítéssel? - Jó kérdés - gyújtott rá egy szivarra Roublard szenátor, a munkaügyi miniszter helyettese. - Nos, az ok a Heraklidákban keresendő. Amikor kialakították a Birodalom és a Szövetség rendszer egyensúlyát, akkor igyekeztek elejét venni annak, hogy bármelyik valaha is a másik fölibe kerekedjen. Ezért úgy állítottak be az egész rendszert kiegyensúlyozó gigantomatok programját, hogy ezek rögtön ellenlépéseket tegyenek, amint bármelyik előnyökhöz juttató lépéseket tenne egyoldalúan. Tehát az energiatermelés szintje egyforma kell legyen, a termelt áruk, az emberek száma egyforma kell legyen, a technikai fejlettség szintje ugyancsak. Ha tehát, teszem azt, mi felfedezünk valamit, ami megkönnyíti és meggyorsítja a termelést, akkor két lehetőségünk van: vagy megosztjuk ezt a szövetségbeliekkel is, s akkor közös megegyezés alapján a gigantomatok magasabbra helyezik a határt, vagy pedig nem osztjuk meg a találmányt, s ekkor, mivel kevesebb gyár és ember realizálhatja ugyanazt, a többi gyárat be kell csukni, az embereket el kell bocsájtani... - Vagy ciklikus termelésre kell fogni őket, ha nem akarunk túl sok munkanélkülit, túl sok gazdasági problémát . - Érti már a lényeget, érti... - Persze hogy értem, hiszen a ciklikus termelés az egyetlen, mely nem jelentkezik többletként az egyenlegben. Az is világos, hogy miért használnak erre használhatatlannak minősített találmányokat, hiszen ezek termelését a gigantomat nem fogadhatja el termékként, tehát ha maguk termelnek is, a számítógép ezt nem tekinti annak, s ezáltal legalább a maradék szektorban fokozhatják a termelést. - Ez így lenne igaz, ha nem lenne a Szövetségben hanyatló a termelési tendencia. Így azonban örvendezhetünk már annak is, ha a többi ágazatokban ébren tudjuk tartani a szabad vállalkozásokhoz szükséges pezsgést. - Számomra azonban továbbra is maradt egy zavaros mozzanat: miért van szükség arra, hogy a Birodalom különböző Vasbolygói között szállíttassák ide-oda a termékeket, hiszen ez sok energiát rabol, s nagyon drágítja a körforgás fenntartását? - Ez számunkra is kemény probléma, sajnos a Gazdasági Kamara előírásai igen szigorúak, ami az akció biztonságosságát illeti. - De miért kell ezt titkolni? A Szövetség elől? - Ugyan kérem. Az ügynökeik azt is jelentik, hogy én itt most magával beszélek... A titkolózás oka egyszerűen pszichikai. Rendszerünk alapjait ásnánk ugyanis alá, ha bárki rádöbbenne arra, hogy hiábavalóan dolgozik. Mit gondol, meddig létezne versengés, a teljesítmény hajszolása, ha mindenki tudná, hogy értelmetlen dolgot csinál?... Apropó, ön hogy jött rá? Hiszen az első... - Hát - mondta Peter Gunarson kissé szégyenlősen -, azt hiszem, mindennek az oka a túlzott lelkiismeretesség… - Hogyhogy? - Tudja; szenátor úr, én minden munkát elvégzek, soha a főnökömnek nem mondtam nemet. Erre aztán egyre több munkával kezdtek tömni, olyanokkal, amelyeket azelőtt csak a kollégáim asztalán láttam. Később megjelentek olyan osztályok munkái is, amelyek azelőtt soha nem kerültek hozzánk. Így egyre több olyan papír ment át a kezemen, amelynek - ha az önök rendszere tökéletes - sohasem lett volna szabad egy ember kezén átfutnia azon a szinten. - Értem. De ha jól tudom, ott önök csak számokkal dolgoznak. Hogy tartotta észben abban a kavargásban épp azokat a számokat, amelyekre gyanút fogott? Hiszen hatalmas mennyiségű kód megy át naponta egy könyvelő asztalán! - Igen, de nekem elefántmemóriám van - mondotta szerényen Peter Gunarson, s szégyenlősen lehajtotta fejét. - Ejha - kiáltotta a szenátor és füttyentett. - Leellenőrzöm. Hány lépcsőfokon jött be a házba? - Hét - mondta Gunarson behunyt szemmel. - Milyen színű szeme volt a két testőrnek? Barna, fekete. - Ramona kisasszony cipőjében hány lyuk van a fűzők számára? - Kettő. A szenátor összecsapta a kezét, s megérintette a szinte transzba hullott Gunarson fekete arcbőrét. - Bámulatos. Hogy csinálja? Gunarson elmesélte a Novoszibirszk Centert, s a havas házak eresze alá akasztott táblákat. A szenátor lelkesen tapsolt. Mongoloid vonásai táncot jártak arcán az erőlködéstől, majd újra nevetni kezdett. - Nem megy. Nekem így nehezebb! Fel-alá sétált, apró, sebes léptekkel, aztán hirtelen, mint aki elhatározásra jutott, megtorpant. - Maga tetszik nekem! A régi munkahelyére nem engedhetem vissza a törvény szerint. Mit szólna egy tanácsnoki álláshoz az irodámban? Ennyi feledékeny ember mellé igen jól fogna valaki, aki mindig figyelmeztetne a soron következő tennivalókra. Peter Gunarson felállt s mélyen meghajolt: - Szenátor úr, kitüntet a bizalmával, de ha már választhatok más munkát, akkor szeretnék valamilyen kedvemre va1ót, amihez, úgy érzem, megvan a megfelelő felkészültségem, s némi rátermettségem is. - S mi legyen az? - Az áltermelés irányítása. - Hohó! Hogy képzeli? - Az önnel való beszélgetés széles perspektívákat nyitott számomra. Megpróbáltam nagyobb léptékben gondolkodva belelátni az ön által feltárt mechanizmusba, s észrevettem, hogy bizony tág tere nyílik ott még a javításnak. - Konkrétan mire gondol? - Fölösleges pazarlás az anyagokat egy vállalat keretében ide-oda kocsikáztatni a vasbolygók között, aztán egyhelyütt beolvasztani őket, a másik helyen újra feldolgozni. Sokkal praktikusabb lenne három külön vállalat ugyanazon a vasbolygón. Mondjuk a Truchiman-, a Tahur- és a Hoax-művek. A Truchimanban egy adott elemraktárból összeszerelnének egy készüléket, s elküldenék a Tahurnak. A Tahurban átszerelnék, s az alkatrészeket, mint alapanyagot, elküldenék a Hoax-műveknek. A Hoax szétszerelné elemeire s visszaküldené az egészet a Truchimannak. A Truchiman szerelné, vagyis összerakná, a Tahur átszerelné, átcsoportosítaná, a Hoax szétszerelné. Mindenki végezné a maga feladatát, az energiafogyasztás szinte nulla lenne, hiszen a szállítást meg lehet oldani ládákban csúszdákkal vagy kézi targoncákkal, a szereléshez csupán erő és néhány egyszerű szerszám kell. Ha egy technikus-kollektíva kidolgoz néhány szellemes, egymás közt cserélhető elemű együttest, akkor periódusról periódusra a termékeket fel lehet újítani, egy-egy hármasegység között ki lehet cserélni. Sok munkáskéz fogy, sok energia megmarad, átkönyvelhető. Egy kis fejszámolással belátható, hogy a régi pénzügyi és energetikai keretek közt maradva 9-10%-kal magasabb foglalkoztatottságot lehetne elérni, legalább azonos titok és biztonság mellett. - 9-10%-ék? De hisz ez remek! Soha nem hittem volna, hogy ilyen hamar sikerül beváltanom az elnöknek tett elhamarkodott ígéretemet, miszerint 9-10%-kal csökkentem a munkanélküliséget, ha megkapom a miniszteri tárcát! Ramona - nyomta meg kézelőgombját. Ramona megjelent, szépen és üdén. - Hadd mutassam be új tanácsadómat, aki mától kezdve nálunk dolgozik, itt fenn az emeleten. Vezesd fel az irodájába! Gunarson meghajolt, s kihátrált a szenátori irodából. Az emeletről pont a fák koronája fölött látott el. Ahogy sejtette, a kis kertészeti trükkel szép egyenesre sikeredett a horizont. De mit érdekelte őt a horizont? A va1ódi fa íróasztalon egy mappa állt: Szolgálati kötelességek. Nekilátott az olvasásnak.
In: Mandics György, M. Veress Zsuzsanna
|
|
Váradi Szabolcs:
Esterházy Péter
Philipp -
Bárány
Leonidák Egyebek (Az ember, aki ledisznózta Günter Grasst)' Mandics
- Veres
|
