VÁNCSA ISTVÁN

A keddi farok

Lankatag immár, nem csap a légbe az egykoron oly dali
szerszám, nem pusztul tőle a ronda bögöly.
Méla barom valagára e farkat isteni önkény
szánta, de nem dísznek, fegyver a szép adomány,
sorsa a fegyvereké: ha a harcnak vége, a kard is
veszti becsét s mihamar lógva találja magát.
Hét elején mészáros lengeti szörnyű gyilkát,
bús ökör elhaltán farka a boltba kerül,
kedden a farkat kampón rendeli lógni a törvény,
bölcs, aki hentesnél keddi napon szimatol.
Konyhájába királyi cupákot hurcol a mester,
régi fazékban kezd főni a keddi farok,
puffadt hagymagumók feredőznek a lében, sárgán
kelleti répa magát, fonnyad a petrezselyem,
éjszaka jön, de a férfi kitartón őrzi a tűzhely
lángját, addig, amíg vajpuha lészen a hús.
Másnap a hétnek vége, csütörtök délben a szent bölcs
vállairól a világ atlaszi terhe lehull,
díja aranyló lében a cérnametélt meg a mennyei
mócsing, ezzé vált mára a keddi farok.
Pár kupa bor követendi a roppant koncot a mélybe,
alszik a mester már, álma a rétre vezet,
orrlyuka lángot fú, ragyogó két szarva a félhold,
izmos farkával hajtja a csillagokat.