|
|
A bélszínroló-összeesküvés
A rolót mindenki ismeri, apját-anyját viszont senki. Mégis úgy terpeszkedik a mélyhűtőben, mintha Árpáddal jött volna a Gulyás-medencébe. Alább egy eredet-hipotézist olvashatsz.
A bélszínroló mindig rejtély volt számomra. Gyerekkoromban azért, mert nem tudtam, mi a bélszín. Ezek megeszik az állat belét? - gondoltam émelyegve, és nem jutott eszembe, hogy én is megeszem a hurkát. Később pedig azt nem értettem, miért darálják le a marha legdrágább részét, hogy aztán kenyérrel meg fűszerekkel keverve fasírtot csináljanak belőle? Előbb átverést sejtettem, hogy tán az ázott kenyeret akarják itt nekünk eladni, bélszínárban. Mennyi lehetett ebben a bélszín? A hatvanas évek bélszínrolóját már nem tudom elővenni, de mivel a termék ma is létezik, megnézhetjük, hogy most mi van benne:
- víz (34%) Az ázott kenyér megvan, kipipálhatjuk. A 9%-os hatóanyagtartalom talán kicsit szerény a termék nevéhez képest, de az ára nem tűnik szörnyűnek: bruttó 1000-2000 Ft kilója (2006.), attól függ, mekkora csomagban vesszük. Ebből sehogy sem kerekedik ki egy minősített átverés. A bélszínroló-összeesküvés kulcsa nem a pénz, hanem a roló származása: ki kell derítenünk, honnan és miért jött a világra ez az étel? Bélszínrolóhoz jutni az élelmiszerboltok mélyhűtőjéből lehet: tulajdonképpen ez az egyetlen lelőhelye. Nem hallottam még háziasszonyról, aki maga készítette bélszínrolót tálalt volna vacsorára. Ha éttermekben, menzákon kínálják, rögtön látszik, hogy ugyanarról a mélyhűtött termékről van szó. Nem találkoztam vele a kihalt, vagy elérhetetlen ételek között sem, úgy tűnik, mintha ez az étel egyenesen a mélyhűtőbe született volna. Kik lehetnek a rokonai? Talán a fasírtfélék? Összetevői és a felhasználás módja - darált hús, térkitöltő (kenyér), fűszerek, aztán sütés olajban vagy roston - erre utal, a neve azonban előkelőbb ősökről árulkodik. Roló, rolád, tekercs: gyanús, hogy itt régebben feltekertek valamit, nyilván laposra klopfolt bélszínt, de előtte megkenték, megtöltötték különféle ragukkal: gombással, velőssel, májassal. Aztán a tekercset bepanírozták, kisütötték, és ha történetesen vékony volt a tekercs, akkor ujjnyi hurkácskák kerültek a tányérra. És láss csodát: szeretett bélszínrolónk pont így néz ki! Persze csak a forma hasonlít, belül már olcsó egyendarálék van. Ismerős? Kicsit sárga, kicsit savanyú, kicsit kicsi, de a miénk! A bélszínroló emlékeim szerint a hatvanas években tűnt fel, a létező szocializmus virágkorában. A kemény vonal hívei ekkortájt azon aggódtak, hogy a konszolidáció életszínvonaljavító intézkedései majd fellazítják a harcos proletáröntudatot. "Mit tehetünk, hogy (...) a kommunizmus pihentető, derűs partjaira lépő emberek ne a kényelemben szuszogva terüljenek el az anyagi jólét langyos homokpartjain?" - kérdezte Váci Mihály. Fridzsider- meg gulyásszocializmust emlegettek maró gúnnyal, de mellélőttek vele, mert az istenadta nép örömmel vette magára ezeket a jelzőket. Bele is épült mindkettő az országimázsba, pedig utóbbi akkor még fel sem volt találva. Ebben a környezetben már nem számított főbenjáró bűnnek, ha valaki a jólét kérdéseit feszegette. A bátrabbak alkamatlankodni kezdtek, hogy miért nem kapni borjúhúst, pacalt, májat, s erre az illetékesek magyarázkodni tartoztak. Hol a kiviteli tervcélokat vették elő, hol meg Darwint, hogy az evolúció még nem készült el a hortobágyi kilencmájú libával. De azért néha azért összekapták magukat, és ilyenkor új termékek jelentek meg a Közértek polcain. Tán bélszín is kerülhetett volna a hentes kampójára, de minek? Fölösleges erőfeszítés lett volna, hiszen a vesepecsenyét eredeti alakjában csak kevesen ismerték. A munkásosztály (az uralkodó) és a parasztság (a szövetséges) az előző rendszerben sem bélszínen élt, és később sem nagyon volt hol tanulnia. Ha életében egyszer ilyesmit kért a SZOT-üdülőben, kapott egy darab marhahúst, még jó, ha nem a levesből. Talán ízlett neki, de csupán ezért nem szedte volna fel az utcakövet. A bélszín-probléma megoldására tehát elég volt egy nagyszerűen kitalált pótlék is. Nincs rá bizonyítékom, de mélyen hiszek a bélszínroló-összeesküvésben. A rolóban pártunk és kormányunk zseniális alibijét, apológiáját látom. A roló nem csupán megmagyarázza, hová tűnt abból a rengeteg marhából a bélszín, de újradefiniálja a bélszín fogalmát is. A fura nevű burzsuj huncutságból mindenki számára elérhető, ismerős ízű étel lett. Nem foglalta el a bélszín helyét, mert az üres halmaz volt, csupán elvonta róla a figyelmet. Elkerülte a durva, nyilvánvaló hamisítás csapdáját, amibe a baráti szocialista országok rendre belepotyogtak, géppel szövött hússzeleteikkel együtt. A roló az évek során megbízható híveket szerzett magának, akik még az ilyen-olyan fingerek megjelenésekor sem pártoltak el tőle. Itt a vége, fuss el véle, mindenki jól járt. Az összeesküvés egyetlen áldozata a göngyölt bélszín lehetne, de az egy gőgös arisztokrata, rá se hederít balkézről való gyermekére. |
