26/2007. (III. 1.) GKM-HM-KvVM együttes rendelet

a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről

A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet 3. §-a (6) bekezdésének b) pontjában, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdése d) pontjának db) alpontjában, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 3. §-a (4) bekezdésének a) pontjában foglalt feladatkörünkben eljárva a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 74. §-ának n) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:

I. Fejezet

A LÉGTÉR SZERKEZETE ÉS OSZTÁLYOZÁSA

A légtér szerkezete

1. § (1) A Magyar Köztársaság államhatára által körbezárt terület feletti, légiközlekedési célra kijelölt légtér meghatározott kiterjedésű légiforgalmi légtérre, időszakosan korlátozott, korlátozott, veszélyes és tiltott légterekre oszlik.

(2) A légiforgalmi légterek és az időszakosan korlátozott légterek térbeli kiterjedését (oldal- és magassági határait) a 2. melléklet, a korlátozott, veszélyes és tiltott légterek térbeli kiterjedését (oldal- és magassági határait) a 3. melléklet tartalmazza.

A légiforgalmi légtér

2. § (1) A légiforgalmi légtér a légtérben nyújtott légiforgalmi szolgáltatás fajtája alapján ellenőrzött vagy nem ellenőrzött légtérre oszlik.

(2) Ellenőrzött légtér:

a) a repülőtéri irányító körzet, amely polgári (CTR) vagy katonai (MCTR) körzet;

b) a közelkörzeti irányítói körzet, amely polgári (TMA) vagy katonai (MTMA) körzet;

c) egyéb polgári irányítói körzet (CTA);

d) közös felhasználású légtér (RCA/PCA).

(3) Nem ellenőrzött légtér a légiforgalmi légtér ellenőrzött légtéren kívüli része.

(4) A légiforgalmi légtérben a nyújtott légiforgalmi szolgáltatást és a repülési szabályokat az 1. melléklet tartalmazza.

3. § (1) Azokat az állami repüléseket, amelyek jellegüket tekintve nem igényelnek időszakosan korlátozott légteret és beilleszthetőek az ellenőrzött légtér működésébe, ugyanakkor nem hajthatóak végre GAT-szabályok szerint, a légtér rugalmas felhasználásnak biztosítása és a polgári légiforgalom zavartalansága érdekében közös felhasználású légtérben kell végrehajtani.

(2) A közös felhasználású légtér lehet

a) előzetes koordinációs légtér (PCA), vagy

b) csökkentett koordinációs légtér (RCA).

(3) A közös felhasználású légtérben gyakorló légiharc és műrepülés nem hajtható végre.

(4) A közös felhasználású légtér kizárólag ellenőrzött légtérben jelölhető ki.

(5) A közös felhasználású légtérben, az igénybevétel és a szolgálatok közötti adatcsere rendjét az illetékes polgári légiforgalmi irányító szolgálat vezetője és a katonai légvédelmi irányító szolgálat ellátásáért felelős katonai szervezet vezetője együttműködési megállapodásban rögzíti.

(6) Az egyes OAT-szabályok szerint végrehajtott állami repülések és a GAT-szabályok szerint végrehajtott polgári repülések egyidejű végrehajtására kijelölt, közös felhasználású légterek külön jogszabályban meghatározott feltételekkel működtethetők.

Az időszakosan korlátozott légtér

4. § (1) Időszakosan korlátozott légteret (TRA) kell kijelölni állami légijárművek által végrehajtott azon repülések számára, amelyek

a) jellegüknél fogva szükségessé teszik a feladatban részt nem vevő légiforgalomtól történő védettséget, vagy

b) kiszámíthatatlan, intenzív, a feladatban nem érintett egyéb légiforgalom biztonságára veszélyt jelentő manőverek alkalmazásával járhatnak együtt.

(2) Az időszakosan korlátozott légtérben katonai repülésirányító szolgálat működik. A légteret, az abban tervszerűen feladatot végrehajtó állami légijárműveken kívül, egyéb légijármű a légtérben illetékes katonai repülésirányító szolgálat engedélyével veheti igénybe.

(3) Amennyiben az időszakosan korlátozott légtérben folytatott állami repülési feladat jellege azt lehetővé teszi, az illetékes katonai repülésirányító szolgálat - a légiforgalom folyamatosságának elősegítése érdekében - esetenként, illetve időszakosan, az (5) bekezdés figyelembevételével engedélyezheti a GAT-szabályok szerint működő, a polgári légiforgalmi szolgálat kezelésében lévő légijárművek áthaladását.

(4) Az illetékes katonai repülésirányító szolgálat az irányítása alatt álló állami légijárműveket elkülöníti az időszakosan korlátozott légtereket engedéllyel átrepülő, GAT-szabályok szerint működő légijárművektől. Az elkülönítést úgy hozza létre, hogy az irányítása alatt álló állami légijárműveknek az azok repülési irányára és magasságára vonatkozó olyan utasításokat, engedélyeket ad, amelyek biztosítják, hogy az engedéllyel átrepülő, GAT-szabályok szerint működő légijárművektől az állami légijárművek legalább 2000 láb (600 m) függőleges, vagy 5 NM (10 km) oldalirányú távolságnál közelebb ne kerülhessenek.

(5) Az időszakosan korlátozott légtérben biztosítani kell a kényszerhelyzetben lévő, kutató-mentő és a betegek, illetve humán-transzplantációs anyagok szállítását végző repülések elsőbbségét.

A korlátozott légtér

5. § (1) A korlátozott légtér igénybevételére - az államhatár menti korlátozott légtér kivételével és a 6. §-ban meghatározott eltéréssel - a légiközlekedési hatóság ad előzetes hatósági engedélyt. A tevékenységi engedéllyel végezhető tevékenységek esetében a hatóság a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 22. §-a szerinti engedéllyel rendelkező szervezetnek ad engedélyt. A természeti csapás, tömegszerencsétlenség vagy repülőbaleset következményeinek felszámolását szolgáló kutatás-mentés, továbbá életmentés, sürgős betegszállítás, valamint rendészeti vagy külön törvény alapján bűnüldözés feladata céljából végzett repülés esetén a korlátozott légtér igénybevételéhez előzetes engedély nem szükséges.

(2) A korlátozott légtérben végrehajtott repülésekre - a korlátozást figyelembe véve - azon szabályokat kell alkalmazni, amelyek a vele közös részt alkotó légiforgalmi légtérre vonatkoznak.

6. § (1) Környezetvédelmi szempontból korlátozott légtér hajtóművel felszerelt légijárművel, valamint hőlégballonnal történő igénybevételének előzetes hatósági engedélyezési eljárásába a légiközlekedési hatóság szakhatóságként bevonja az illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget (a továbbiakban: felügyelőség) az alábbi repülések esetén:

a) térképezés céljából történő repülés,

b) mérőkamerás légifényképezés vagy egyéb, távérzékelési célú repülés,

c) egyéb képrögzítés, illetve felvételkészítés céljából történő repülés,

d) szúnyogirtás, mező- és erdőgazdasági légi munkavégzés céljából végzett repülés,

e) polgári célú légi felderítés és megfigyelés (például vezetékellenőrzés, vadszámlálás) céljából végzett repülés,

f) egyéb, közérdekű célból történő repülések.

(2) A felügyelőség azon környezetvédelmi szempontból korlátozott légterek esetében, amelyeknél a 3. mellékletben a kijelölés indokaként „természetvédelem” szerepel, az (1) bekezdésben meghatározott szakhatósági állásfoglalást a természetvédelmi szempontok figyelembevételével adja meg. Természetvédelmi szempontként értékeli az engedélyezés tárgyát képező tevékenységnek a védett és a fokozottan védett, valamint a közösségi jelentőségű madárfajok egyedeire, populációira, élő-, táplálkozó- és szaporodóhelyeire gyakorolt várható hatását, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 43. §-a, továbbá a veszélyeztetettség mértékének és jellegének figyelembevételével.

(3) A felügyelőség szakhatóságként eljárva a természeti értékek veszélyeztetésének elkerülése, illetve a veszélyeztetés mértékének csökkentése érdekében szakhatósági állásfoglalásában - külön-külön vagy együttesen - a repülési szabályok figyelembevételével

a) a repülési útvonalra és a repülési magasságra,

b) a repülés időtartamára

vonatkozó feltételeket határozhat meg.

(4) Környezetvédelmi szempontból korlátozott légtérben

a) nem létesíthető nem nyilvános fel- és leszállóhely, kivéve a külön jogszabályban szabályozott mező- és erdőgazdasági légi munkavégzéshez szükséges fel- és leszállóhelyet;

b) nem végezhető hajtóművel felszerelt és a hajtóművét használó légijárművel, valamint hőlégballonnal történő repülés, kivéve az (1) bekezdésben meghatározott célból végzett engedélyezett repüléseket.

A veszélyes légtér

7. § (1) A veszélyes légtérben, a közzétett üzemidő alatt, külön jogszabályban meghatározott szabályok szerint és az illetékes szolgálat engedélyével lehet repülni. A veszélyes légtérben a közzétett üzemidő alatt légiközlekedés - a veszélyes légtérben folyó tevékenységben részt vevő légijárművek repüléseinek kivételével - nem tervezhető.

(2) Veszélyes légtérben annak közzétett üzemidején kívül légiközlekedésre veszélyes tevékenység nem folytatható.

(3) Ha egy veszélyes légtér közvetlenül határos valamely repülőtér illetékességi légterével (CTR, CTA, TMA), forgalmi körével, vagy a veszélyes légtér egésze vagy egy része a repülőtér illetékességi légterébe vagy forgalmi körébe tartozik, a légtérben illetékes légiforgalmi szolgálat, ennek hiányában a repülőtér üzemben tartója és a veszélyes légtér üzemben tartója az együttműködés rendjét megállapodásban állapíthatja meg.

Tiltott légtér

8. § A tiltott légtérben a légiközlekedés tilos.

II. Fejezet

A LÉGTEREK IGÉNYLÉSE ÉS IGÉNYBEVÉTELE

Az időszakosan korlátozott légtér igénylése

9. § (1) Az időszakosan korlátozott légteret az érintett katonai szervezetek, a repülési feladatok igényei szerint a Magyar Honvédség szervezetén belül, az üzemben tartói feladatokat ellátó parancsnok által felhatalmazott szervezetnél igényelhetik.

(2) Az időszakosan korlátozott légtér igénylésének tartalmaznia kell:

a) a légtér azonosító jelét;

b) az igénybevétel kezdési és befejezési időpontjait UTC-ben;

c) a légtér igényelt alsó és felső határát;

d) a légtérben tervezett feladat jellegét;

e) a légtérben tervezetten illetékes katonai repülésirányító szolgálat megnevezését.

(3) Az időszakosan korlátozott légterek igénybevételére vonatkozó, összesített napi terveket, a tervezett igénybevételt megelőző napon, helyi idő szerint 12.00 óráig az (1) bekezdésben meghatározott szervezet továbbítja Budapest ATS Központ számára.

(4) Budapest ATS Központ a beérkező igények feldolgozása után - a Nemzeti Légtér Koordinációs Bizottság (a továbbiakban: NLKB) légtérfelhasználásra vonatkozó stratégiai elvei alapján - dönt az igények elfogadásáról, illetve korlátozásáról, tiltásáról, és arról az igénylő katonai szervezetet értesíti.

(5) Az elfogadott légtérigényt késedelem nélkül törölni kell, ha bizonyossá válik, hogy a tervezett feladat végrehajtására nem kerül sor.

Az időszakosan korlátozott légtér igénybevétele

10. § (1) Az időszakosan korlátozott légtérben illetékes katonai repülésirányító egység és a TRA-val határos légtérben illetékes polgári légiforgalmi irányító egység között együttműködési megállapodást kell kötni a légtér-igénybevétel biztosítása érdekében. Az együttműködési megállapodás az adatcsere módjára és a GAT-szabályok szerint működő légijárművek működő TRA-n engedéllyel történő áthaladásával kapcsolatos eljárásokra terjed ki.

(2) Az időszakosan korlátozott légtér igényelt kezdési időpontja előtt legalább 30 perccel az igénylő katonai szervezet köteles a tényleges kezdés időpontját a Budapest ATS központtal egyeztetni.

(3) Ha a Budapest ATS Központtal egyeztetett kezdési időpontot követő 30 percen belül a légtér igénybevételét nem kezdik meg, az igénylő katonai szervezetnek új kezdési időpontot kell egyeztetnie.

(4) Az időszakosan korlátozott légteret az engedélyezett kezdési időpont előtt, illetve az engedélyezett befejezési időponton túl igénybe venni tilos.

(5) Amennyiben az igényelt időszakosan korlátozott légtérben - az engedélyezett kezdési és befejezési időpont között - az igénybevétel legalább 30 percig szünetel, az igénylő katonai szervezet az alábbi információkat köteles továbbítani Budapest ATS Központ számára:

a) az újrakezdés tervezett időpontja;

b) az engedélyezett légtér méretének (magasságtartományának) csökkentése a tényleges feladat függvényében.

(6) Az időszakosan korlátozott légtér igénybevételének az engedélyezett befejezési idő előtti megszűnését és a további légtérigény törlését az igénylő katonai szervezet kéri a Budapest ATS Központtól.

A koordinált légtér igénylése

11. § (1) Koordinált légteret a 2. mellékletben meghatározott szervezet igényelhet.

(2) A koordinált légtér igénylési rendjét a Budapest ATS Központ és az igénylő szervezet közötti együttműködési megállapodásban kell rögzíteni. Amennyiben a koordinált légteret igénylő szervezet megegyezik a koordinációs feladatokat ellátó szervezettel, úgy az igénylési rendet a 12. § (5) bekezdésében előírt együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.

A koordinációs feladatokat ellátó szervezet

12. § (1) A koordinált légtérben a koordinációs feladatokat a 2. melléklet II. fejezetében meghatározott szervezet a légiközlekedési hatóság engedélyével láthatja el.

(2) A koordinált légtér működési ideje alatt a koordinációs feladatokat ellátó szervezet felelős a légtérben a légtérhasználat koordinációs feladatainak ellátásáért.

(3) A koordinációs feladatokat ellátó szervezet gondoskodik arról, hogy megfelelően képzett és rádió-távbeszélő kezelői jogosítással rendelkező személy lássa el a földi telepítésű rádióállomás működtetését.

(4) A koordinációs feladatokat ellátó szervezet feladata:

a) hangrögzítéssel ellátott rádióállomás működtetése és kétoldalú rádióösszeköttetés tartása azokkal a légijárművekkel, amelyek - a siklórepülés céljára igényelhető koordinált légtér kivételével - koordinált légtérben működnek;

b) a Budapest ATS Központtól telefonon kapott - a légtér engedélyezett kezdő és befejező időpontjára, valamint az igénybe vehető magasságra vonatkozó - tájékoztatások továbbítása a koordinált légteret igénybe vevő légijárművek részére;

c) a Budapest ATS Központ telefonon történő tájékoztatása arról, hogy

ca) minden - a koordinációs feladatokat ellátó szervezet által ismert - forgalom elhagyta a koordinált légteret, vagy

cb) van olyan általa ismert forgalom, amellyel kapcsolatban nem tudott meggyőződni a koordinált légtér elhagyásáról;

d) a siklórepülés céljára igényelhető koordinált légtér esetén a légijárművek megfelelő módszerrel történő előzetes tájékoztatása a koordinált légtér engedélyezett kezdési és befejezési időpontjáról és az igénybe vehető magasságról;

e) valamennyi, a Budapest ATS Központtól kapott tájékoztatás és megtett intézkedés bejegyzése az erre a célra rendszeresített naplóba, illetve a koordinációs feladatok légiforgalmi szolgáltató által történő ellátása esetén a belső szabályzatában meghatározott módon.

(5) A Budapest ATS Központ és a koordinációs feladatokat ellátó szervezet közötti tájékoztatás cseréjére vonatkozó eljárásokat a légiközlekedési hatóság által jóváhagyott együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.

13. § (1) A 12. § (1) bekezdése szerinti engedélyt a légiközlekedési hatóság kérelem alapján, 2 éves időtartamra adja ki.

(2) A hatósági engedélyt a légiközlekedési hatóság

a) jogszabálysértés vagy az engedélyben foglaltak megsértése esetén határidő megjelölése mellett felfüggeszti,

b) amennyiben a jogszabálysértés vagy az engedélyben foglaltak megsértése a légiközlekedés biztonságát veszélyezteti, visszavonja.

(3) A légiközlekedési hatóság a koordinációs feladatokat ellátó szervezet munkáját rendszeresen ellenőrzi.

A koordinált légtér igénybevétele

14. § (1) A koordinált légteret csak a látvarepülési szabályok (VFR) szerint működő légijárművek vehetik igénybe, a Budapest ATS Központtól kapott, a koordinációs feladatokat ellátó szervezet által továbbított engedélyezett kezdő és befejező időpont között, a meghatározott magasságig.

(2) A koordinált légtérben légiforgalmi szolgáltatást nem nyújtanak.

(3) A légijárműveknek - a siklórepülés céljára igényelhető koordinált légtér kivételével - a közzétett frekvencián kétoldalú rádióösszeköttetést kell tartani a koordinációs feladatokat ellátó szervezettel és meg kell adniuk a repülésükre vonatkozó adatokat (lajstromjel vagy egyéb azonosító jelzés, indulási repülőtér). Kétoldalú rádióösszeköttetés megszakadása esetén a koordinált légteret a legrövidebb időn belül el kell hagyni, és erről késedelem nélkül tájékoztatni kell a koordinációs feladatokat ellátó szervezetet.

(4) A koordinációs feladatokat ellátó szervezet a koordinált légtérben működő légijárműveket rádión tájékoztatja a koordinált légtér igénybevételének befejező időpontjáról, illetve a koordinált légtér egyéb korlátozásáról. Valamennyi légijármű a koordinációs feladatokat ellátó szervezet tájékoztatásának megfelelően - a tájékoztatást követő 15 percen belül - köteles elhagyni a koordinált légteret, illetve lesüllyedni a megadott magasságra, és erről köteles rádión keresztül tájékoztatni a koordinációs feladatokat ellátó szervezetet.

(5) A hullámrepülés céljára kijelölt koordinált légtérben a külön jogszabályban meghatározott magasságmérő beállítást kell alkalmazni.

Az eseti légtér igénylése

15. § (1) A külön jogszabályban meghatározott eseti légtér kijelölése iránti kérelmet a (3) bekezdésben foglalt adatok megadásával, legalább tíz munkanappal a tervezett igénybevétel előtt a katonai légügyi hatósághoz kell benyújtani.

(2) Eseti légteret a légiközlekedés biztonságának védelme érdekében kell igényelni:

a) kijelölt veszélyes légtereken kívül, különböző lövedékek, rakéták tervezett fellövése, valamint olyan eszközök légtérbe juttatása esetén, amelyek tömegüknél, kisugárzott energiájuknál vagy egyéb tulajdonságaiknál fogva a repülés biztonságára, vagy az élet- és vagyonbiztonságra veszélyt jelenthetnek;

b) a légi bemutatókhoz, repülősport-rendezvényekhez, ejtőernyős ugráshoz;

c) a külön légtér-igénybevétellel járó katonai gyakorlatokhoz, amennyiben azok időszakosan korlátozott és veszélyes légterekben nem hajthatók végre;

d) minden olyan esetben, amikor az élet- és vagyonbiztonság, valamint a légiközlekedés biztonságának védelme érdekében szükséges.

(3) Az eseti légtér kijelölésére vonatkozó kérelemnek tartalmaznia kell:

a) a légtér oldalhatárait WGS-84 rendszerű földrajzi koordináták szerint;

b) a légtér-igénybevétel dátumát, a kezdés és befejezés időpontját (UTC-ben);

c) a légtér igényelt alsó és felső határát;

d) a légtérigénylés indokát;

e) a légtérben a légiforgalom szervezéséért felelős személy vagy szolgálat megnevezését és elérhetőségét;

f) a légtérigénylő - a tevékenység szervezéséért - felelős személy nevét és elérhetőségét.

(4) Az engedélyt a katonai légügyi hatóság a légiközlekedési hatóság szakhatósági állásfoglalása figyelembevételével adja ki, legfeljebb harminc naptári nap időtartamra. Amennyiben az eseti légteret részben vagy egészben ellenőrzött légiforgalmi légtéren belül tervezik kijelölni, a légiközlekedési hatóság szakhatósági állásfoglalásának kialakítása érdekében beszerzi az illetékes légiforgalmi szolgáltató véleményét.

(5) Az eseti légtér kijelölésére vonatkozó határozatnak tartalmaznia kell:

a) a légtér oldalhatárait WGS-84 rendszerű földrajzi koordináták szerint;

b) a légtér-igénybevétel dátumát, a kezdés és befejezés időpontját (UTC-ben);

c) az igényelt légtér alsó és felső határát;

d) a légtérben a légiforgalom szervezéséért felelős személy vagy szolgálat megnevezését és elérhetőségét.

(6) A katonai légügyi hatóság az (5) bekezdésben foglalt adatokat - közzététel céljából - megküldi a légiforgalmi tájékoztató szolgálatnak.

Az eseti légtér igénybevétele

16. § (1) Az eseti légtér igénybevételének megkezdését - legalább 30 perccel annak engedélyezett időpontja előtt - a 15. § (3) bekezdésének f) pontjában meghatározott személy köteles a Budapest ATS Központtal egyeztetni és az alábbi információkat megadni:

a) ha az igénybevétel legalább 30 percig szünetel, az újrakezdés tervezett időpontját,

b) az engedélyezett eseti légtér méretének (magasságának) csökkentését a tényleges feladat függvényében,

c) a légtér eseti igénybevételének várható befejezését, ha az korábbi az engedélyezett időpontnál.

(2) Ha a Budapest ATS Központtal egyeztetett kezdési időpontot követő 30 percen belül a légtér igénybevételét nem kezdik meg, a 15. § (3) bekezdésének f) pontjában meghatározott személynek új kezdési időpontot kell egyeztetnie, illetve ha a tevékenységet az engedélyezett befejezési időpont előtt befejezik, erről azonnal tájékoztatnia kell a Budapest ATS Központot.

(3) Az eseti légteret az engedélyezett időpont előtt és az engedélyezett időponton túl igénybe venni tilos.

A veszélyes légtér igénylése

17. § (1) A katonai, a rendvédelmi és az egyéb jogosult szervek a veszélyes légtér igénybevételére vonatkozó terveiket a szolgálati út betartásával legalább tíz munkanappal az igénybevétel tervezett időpontját megelőzően küldik meg a Budapest ATS Központnak.

(2) Az előre nem tervezett feladatok végrehajtásához veszélyes légtér igénybevételére vonatkozó pótigényt csak a Magyar Honvédség Összhaderőnemi parancsnok, illetve az egyéb igénybevételre jogosult szervek esetében azok felügyeletét végző szervek vezetőjének jóváhagyásával lehet benyújtani a Budapest ATS Központhoz, legkésőbb 5 munkanappal a feladat tervezett végrehajtását megelőzően.

(3) A veszélyes légterek hétfő 06.00 órától péntek 22.00 óra helyi időpontok közötti időszakra igényelhetők.

(4) A veszélyes légtér igénylésének tartalmaznia kell:

a) a veszélyes légtér azonosítóját;

b) a repülésre veszélyes magasságot;

c) a működés dátumát, a kezdés és a befejezés időpontjának helyi időben történő megjelölésével;

d) a végrehajtandó feladat megnevezését;

e) lövészeti tevékenység esetén a lövészetvezető, lőtéri repülésvezető elérhetőségét.

(5) A Budapest ATS Központ a szükséges igénylési adatok összesítése után gondoskodik a veszélyes légterek NOTAM-ban történő közzétételéről.

(6) A tervben szereplő veszélyes légtérre vonatkozó igényt törölni kell, ha bizonyossá válik, hogy a tervezett feladat végrehajtására a tervezett időszakban nem kerül sor.

A veszélyes légtér igénybevétele

18. § (1) A veszélyes légtér igénybevételének megkezdését - annak időpontja előtt legalább 30 perccel - az igénybevevő köteles a Budapest ATS Központtal egyeztetni. Az egyeztetés során lövészeti tevékenység esetén meg kell adni a lövészetvezető és a lőtéri repülésvezető elérhetőségét (telefonszámát) is.

(2) Az igénylő szervezet az alábbi információkat továbbítja a Budapest ATS Központ számára:

a) az újrakezdés tervezett időpontját, ha az igénybevétel legalább 30 percig szünetel,

b) az engedélyezett veszélyes légtér méretének (magasságának) csökkentését a tényleges feladat függvényében,

c) a veszélyes légtér igénybevételének várható befejezését.

(3) Ha a Budapest ATS Központtal egyeztetett kezdési időpontot követő 30 percen belül a veszélyes légtér igénybevételét nem kezdik meg, az igénylő szervezetnek új kezdési időpontot kell egyeztetnie.

(4) Ha a veszélyes légtér igénybevételét az igényelt befejezési időpont előtt befejezik, erről a Budapest ATS Központot azonnal tájékoztatni kell.

(5) A veszélyes légteret az igényelt kezdési időpont előtt és az igényelt befejezési időponton túl igénybe venni tilos.

III. Fejezet

LÉGI ÚTVONALAK

A légi útvonalak

19. § A repülések tervezhetősége és a végrehajtásuk ellenőrizhetősége céljából - különös figyelemmel a nemzetközi tranzitrepülésekre - az NLKB a nemzetközi egyeztetéseknek megfelelően ATS útvonalakat és jelentőpontokat jelöl ki.

Katonai légifolyosók

20. § (1) A katonai légijárművek földközeli és kis magasságú, 250 kt (460 km/h) IAS-nél nagyobb sebességű harcászati jellegű útvonalrepüléseinek végrehajtása céljából az NLKB katonai légi folyosókat jelöl ki, azok működési idejének meghatározásával a (2) bekezdésben meghatározott szempontok alapján.

(2) A katonai légi folyosók:

a) a föld és a víz felszínétől - a környezetvédelmi szempontból korlátozott légterek felett a korlátozás felső magasságától - 3000 láb (900 m) AGL magasságig terjednek,

b) be-, illetve kilépő pontokból, útvonal szakaszokból és fordulópontokból állnak,

c) a nem ellenőrzött, „G” osztályú légtérben jelölhetők ki az a) pontban meghatározottak figyelembevételével,

d) oldalirányú kiterjedésük 5 NM (10 km), és

e) oldalirányban legalább 2 NM (4 km) távolságra elkerülik a működő repülőtereket.

21. § (1) A katonai légi folyosókat a Magyar Honvédség és a szövetséges államok fegyveres erőinek katonai légijárművei vehetik igénybe.

(2) A katonai légi folyosót igénybe vevő légijárművek a légi folyosó felső magassági határát 500 láb (150 m) függőleges, oldalhatárait 1 NM (2 km) vízszintes távolságnál jobban nem közelíthetik meg.

(3) A katonai légi folyosót igénybe vevő légijárművek részére a radar-elkülönítés nem biztosított, a katonai légvédelmi irányító szolgálat - a radar- és rádiólefedettség függvényében - tájékoztató és riasztó szolgáltatást nyújt.

(4) Az igénybevevő a katonai légi folyosók igénybevételének - az NLKB légtérfelhasználásra vonatkozó stratégiai elvei alapján összeállított - előzetes tervét az igénybevétel napját megelőző munkanap helyi idő szerint 16.00 óráig a Budapest ATS Központ számára megküldi.

(5) Az igénybevétel tényleges idejét a katonai légvédelmi irányító szolgálat legkésőbb 15 perccel az igénybevétel megkezdése előtt bejelenti, valamint folyamatos tájékoztatást nyújt az egyes légifolyosó-szakaszok aktív, illetve nem aktív állapotáról a Budapest ATS Központ számára.

(6) Az igényelt időszakokon belül a katonai légi folyosók nem aktív állapotú szakaszait a GAT-szabályok szerint működő légijárművek külön jogszabályban meghatározott szabályok szerint átrepülhetik.

A hangsebesség feletti repülés

22. § (1) A magyar légtérben polgári légijárművel nem hajtható végre a hangsebességet elérő, illetve azt meghaladó sebességű repülés.

(2) A magyar légtérben állami légijárművel - a légvédelmi készenléti szolgálatot ellátó légijárműveknek a légtérszuverenitás megóvása céljából végzett repüléseinek kivételével - nem hajtható végre FL 360 (10 950 m STD) alatt hangsebességet meghaladó sebességű repülés.

(3) Állami légijárművel nem hajtható végre a budapesti Lánchíd budai hídfőjétől mért 30 km sugarú kör által határolt terület felett a hangsebességnél nagyobb sebességű repülés.

IV. Fejezet

ÉRTELMEZŐ ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

A légtéradatok közzététele

23. § A légtér szerkezetére és osztályozására, a légi útvonalakra, a katonai légi folyosókra és a koordinált légtérben használt frekvenciákra vonatkozó adatokat a légiközlekedési hatóság az AIP-ben (a Magyar Köztársaság légiforgalmi tájékoztató kiadványában) teszi közzé.

Fogalmak, meghatározások

24. § E rendelet alkalmazásában:

1. AIS (Aeronautical Information Service): légiforgalmi tájékoztató szolgálat, a légiforgalom biztonsága, rendszeressége és hatékonysága szempontjából szükséges tájékoztatások nyújtása;

2. AMSL (Above Mean Sea Level): a közepes tengerszint feletti magasság jelölésére használt rövidítés;

3. ARP (Aerodrome Reference Point): repülőtér vonatkozási pont jelölésére használt rövidítés;

4. ATC (Air Traffic Control): gyűjtőfogalom, amely jelenthet légiforgalmi irányító szolgálatot vagy légiforgalmi irányító egységet;

5. ATS (Air Traffic Services): légiforgalmi szolgálat; gyűjtőfogalom, amely jelenthet repüléstájékoztató szolgálatot, repülőtéri repüléstájékoztató szolgálatot, riasztó szolgálatot, légiforgalmi irányító szolgálatot, körzeti irányító szolgálatot, bevezető irányító szolgálatot és repülőtéri irányító szolgálatot;

6. ATS jelentőpont: meghatározott földrajzi hely, amelyhez viszonyítva a légijármű helyzetét jelenteni lehet;

7. ATS útvonal: a légiforgalom lebonyolítására kijelölt útvonal, amelyet a légiforgalmi szolgálatok ellátása érdekében határoztak meg. Az „ATS útvonal” kifejezés légi folyosó, ellenőrzött vagy nem ellenőrzött útvonal, érkezési vagy indulási útvonal stb. jelzésére egyaránt használható;

8. ATZ (Aerodrome Traffic Zone): repülőtéri forgalmi körzet, nem ellenőrzött repülőtér körül a repülőtéri forgalom védelme érdekében kijelölt meghatározott kiterjedésű légtér;

9. Budapest ATS Központ: a közlekedésért felelős miniszter által a légiforgalom irányítására kijelölt szervezeten belül működő integrált, polgári-katonai operatív egység, amely továbbá jelenti a légtérgazdálkodó egységet (AMC) is;

10. Budapest FIR (Budapest Repüléstájékoztató Körzet): a Magyar Köztársaság államhatára által körbezárt terület, amelyen belül a légiközlekedés számára FL660 (20 100 m STD) magasságig légiforgalmi szolgálatot biztosítanak;

11. CTA (Control Area): polgári irányítói körzet, a földfelszín felett meghatározott magasságtól kezdődő térbeli kiterjedéssel rendelkező ellenőrzött légtér;

12. CTR (Aerodrome Control Zone): a polgári repülőtéri irányító körzet jelölésére használt rövidítés. Repülőtéri irányító körzet a föld vagy a víz felszínétől kezdődő térbeli kiterjedéssel rendelkező ellenőrzött légtér. Felső határa megegyezik az adott repülőtéri irányító körzet feletti ellenőrzött légtér alsó határával;

13. FIR (Flight Information Region): a repüléstájékoztató körzet jelölésére használt rövidítés;

14. FIS (Flight Information Service): a repüléstájékoztató szolgálat jelölésére használt rövidítés;

15. GAT (General Air Traffic): a polgári légijárművek, valamint az állami légijárművek mozgásának összessége, amelyeket az ICAO eljárásainak megfelelően hajtanak végre;

16. GND: földfelszín jelölésére használatos rövidítés;

17. IAS (Indicated Air Speed): műszer szerinti sebesség jelölésére használt rövidítés;

18. ICAO (International Civil Aviation Organization): Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet, az ENSZ szakosított intézménye jelölésére használt rövidítés;

19. IFR (Instrument Flight Rules): a műszeres repülési szabályok jelölésére használt rövidítés;

20. illetékes légiforgalmi szolgálati egység: kijelölt légtérben légiforgalmi szolgálatok ellátására kijelölt egység;

21. katonai légiforgalmi irányító szolgálat: a légijárművek között, a munkaterületen a légijárművek és akadályok között az összeütközések megelőzésére, valamint a légiforgalom rendszerességének elősegítésére és fenntartására a katonai repülőtereken létrehozott, valamint működtetett szolgálat;

22. katonai repülésirányító szolgálat: gyűjtőfogalom, amely jelenthet katonai légiforgalmi irányító, valamint légvédelmi irányító szolgálatot;

23. koordinált légtér: a vitorlázó légtérnek az ellenőrzött légtérben lévő azon magasságtartománya, amelyben repülések az ellenőrzött légtérben illetékes légiforgalmi szolgálati egység engedélye alapján, koordinációs feladatokat ellátó szervezet közreműködésével hajthatók végre;

24. légiforgalmi légtér - légiforgalmi szolgálati (ATS) légtér (ATS airspaces): Meghatározott kiterjedésű, az ABC betűivel azonosított légterek, amelyeken belül olyan meghatározott fajtájú repülések hajthatók végre, amelyek számára a légiforgalmi szolgálatok és a működés szabályai meghatározottak;

25. légiforgalmi szolgálati egység: gyűjtőfogalom, amely jelenthet légiforgalmi irányító, légiforgalmi tanácsadó, repüléstájékoztató és riasztó egységet vagy a légiforgalmi szolgálatok bejelentő irodáját;

26. légvédelmi irányító szolgálat: a Magyar Honvédség és a NATO-államok fegyveres erőinek kötelékébe tartozó légijárművek számára a harcfeladat (illetve harckiképzési vagy műveleti repülés) sikeres végrehajtása érdekében - alapvetően légtérmegfigyelő és irányító rendszer által biztosított radar, illetve légihelyzet-információk felhasználására épülő - speciális katonai repülésirányítói szolgáltatás biztosítása érdekében létrehozott és működtetett szolgálat;

27. MCTR (Military Aerodrome Control Zone): a katonai repülőtéri irányító körzet jelölésére használt rövidítés. A repülőtéri irányító körzet ellenőrzött légtere a föld vagy a víz felszínétől egy meghatározott felső magasságig terjed. Felső határa megegyezik az adott repülőtéri irányító körzet feletti ellenőrzött légtér alsó határával;

28. MAC (Military Air Corridor): katonai légi folyosó, a G osztályú légtérben a katonai légijárművek, 250 kt (460 km/h) IAS-nál nagyobb sebességgel végrehajtott földközeli és kis magasságú gyakorló útvonalrepüléseinek végrehajtására, a nem ellenőrzött légtérben GAT szerint működő légijárművekkel történő összeütközések megelőzése céljából kijelölt be-, illetve kilépő pontokból, útvonal-szakaszokból és fordulópontokból álló légi folyosó;

29. MTMA (Military Terminal Control Area): a katonai közelkörzeti irányítói körzet jelölésére használt rövidítés. A közelkörzeti irányító körzet alsó határa a földrajzi viszonyoknak és a légiforgalomnak megfelelően változik, de sehol sem alacsonyabb 600 lábnál (200 m) a terep felszíne felett;

30. műrepülő légtér: meghatározott kiterjedésű, a műrepülést végző légijárművek védelme céljából kijelölt légtér (azonosító jelölése: LHSA..);

31. NOTAM: bármely légiforgalmi berendezés, szolgálat, eljárás létesítéséről, állapotáról, változásáról vagy veszély fennállásáról szóló értesítés, amelynek idejében történő megismerése elengedhetetlenül szükséges a repülésben érdekelt személyzet részére;

32. OAT (Operational Air Traffic): azon repülések, amelyek végrehajtása GAT-szabályoktól eltérő szabályok és eljárások szerint történik. Ezek a repülések rendszerint a katonai ATC szervezet irányítása vagy fennhatósága alatt működnek;

33. PCA (Prior Co-ordination Airspace): előzetes koordinációs légtér, olyan meghatározott kiterjedésű ellenőrzött légtér, amelyen belül a katonai repülések végrehajtására előzetes igénylés nélkül, az érintett polgári légiforgalmi irányító és légvédelmi irányító szolgálatok közötti együttműködési megállapodásban meghatározott eljárások szerint, bejelentés alapján kerülhet sor. Az egyes GAT-repülések számára a légtéren történő áthaladás az illetékes irányító szolgálatok közötti előzetes koordináció során meghatározott feltételek mellett biztosított;

34. RCA (Reduced Co-ordination Airspace): csökkentett koordinációs légtér, olyan meghatározott kiterjedésű ellenőrzött légtér, amelyen belül a katonai repülések végrehajtására előzetes igénylés nélkül, az érintett polgári légiforgalmi irányító és légvédelmi irányító szolgálatok közötti együttműködési megállapodásban meghatározott eljárások szerint, bejelentés alapján kerülhet sor. A GAT-repülések számára a légtéren történő áthaladás az illetékes irányító szolgálatok közötti előzetes koordináció nélkül, az együttműködési megállapodásban foglalt eljárások betartása mellett biztosított;

35. STD (Standard): az 1013,25 hPa légnyomásszint szerinti repülési magasság jelölésére használt rövidítés;

36. TIZ (Traffic Information Zone): forgalmi tájékoztató körzet, az a nem ellenőrzött repülőterek körül kijelölt meghatározott térbeli kiterjedésű légtér, amelyben a repülések számára a repüléstájékoztató és riasztó szolgálatot az érintett repülőtér repülőtéri repüléstájékoztató szolgálata nyújtja;

37. TMA (Terminal Control Area): közelkörzeti irányítói körzet, amelyet egy vagy több nagyobb repülőtér közelében, rendszerint ATS útvonalak találkozásánál létesítettek. A közelkörzeti irányító körzet alsó határa a földrajzi viszonyoknak és a légiforgalomnak megfelelően változik, de sehol sem alacsonyabb 600 lábnál (200 m) a terep felszíne felett;

38. TRA (Temporary Reserved Area): időszakosan korlátozott légtér: meghatározott kiterjedésű légtér, amelyben állami légijárművel olyan repülési tevékenység zajlik, amely veszélyt jelenthet az adott tevékenységben részt nem vevő légijárművek számára (megegyezik a TSA - Temporary Segregated Area fogalmával);

39. UTC (Coordinated Universal Time): az egyeztetett egyetemes világidő jelölésére használt rövidítés;

40. VFR (Visual Flight Rules): a látvarepülési szabályok jelölésére használt rövidítés;

41. vitorlázó légtér: meghatározott kiterjedésű, a vitorlázó repülés védelme céljából kijelölt légtér (azonosító jelölése: LHSG..);

42. WGS-84 (World Geodetic System ’84): az 1984-ben elfogadott világméretű geodéziai referenciarendszer jelölésére használt rövidítés.

Záró rendelkezések

25. § (1) Ez a rendelet 2007. május 10-én lép hatályba.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről szóló 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelet,

b) a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről szóló 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelet módosításáról rendelkező 4/2000. (VIII. 17.) KöViM-HM-KöM együttes rendelet,

c) a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről szóló 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelet módosításáról rendelkező 25/2003. (IV. 25.) GKM-HM-KvVM együttes rendelet,

d) a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről szóló 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelet módosításáról rendelkező 9/2004. (II. 12.) GKM-HM-KvVM együttes rendelet,

e) a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről szóló 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelet módosításáról rendelkező 27/2005. (V. 5.) GKM-HM-KvVM együttes rendelet,

f) a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről szóló 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelet módosításáról rendelkező 17/2006. (IV. 14.) GKM-HM-KvVM együttes rendelet,

g) a légiforgalmi irányító szolgálatot ellátó és a légiforgalmi szakszemélyzet képzését végző szervezetről szóló 83/2006. (XII. 13.) GKM rendelet 5. §-ának (6) bekezdése.

(3) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg

a) a légiforgalom irányításának szabályairól szóló 16/2000. (XI. 22.) KöViM rendelet 1. melléklete 1. Fejezetének 1.1.1. pontjához tartozó Megjegyzésben, 1. melléklete 1. Függelékének 3.1.4. pontjához tartozó Megjegyzésben, 2. melléklete 3. Fejezetének 3.1.5.1. pontjában és 4. Fejezetének 4.3.1.1. pontjában „a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről szóló 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelet” szövegrész helyébe „a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről szóló miniszteri rendelet” szöveg,

b) a légiforgalom irányításának szabályairól szóló 16/2000. (XI. 22.) KöViM rendelet 1. melléklete 1. Fejezetének 1.6.1. pontjához tartozó 2. Megjegyzésben, 2. Fejezetének 2.1. pontjához tartozó Megjegyzésben, 1. melléklete 4. Függelékének Megjegyzésében „a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről szóló 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelet 1. számú melléklete” szövegrész helyébe „a magyar légtér légiközlekedés céljára történő kijelöléséről szóló miniszteri rendelet 1. melléklete” szöveg

lép.

(4) A 6. § (4) bekezdésében meghatározott korlátozások a rendelet hatálybalépése előtt kiadott engedéllyel rendelkező nem nyilvános fel- és leszállóhelyek esetében nem alkalmazhatók az engedély érvényességi idejének lejártáig.

(5) Ez a rendelet a következő közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) a Bizottság 2150/2005/EK rendelete (2005. december 23.) a rugalmas légtérfelhasználásra vonatkozó közös szabályok megállapításáról, 3. cikk c) és e) pontja, 5. cikk (3) bekezdése, 6. cikk (1) bekezdése;

b) a Bizottság 730/2006/EK rendelete (2006. május 11.) a légtér 195-ös repülési szint fölötti osztályozásáról és a látvarepülési szabályok szerinti járatok e szint fölötti útvonaláról, 3. cikk és 4. cikk.

1. melléklet a 26/2007. (III. 1.) GKM-HM-KvVM együttes rendelethez

LÉGIFORGALMI LÉGTEREK OSZTÁLYOZÁSA MAGYARORSZÁGON**

 


Légi-
forgalmi
légtér



Osztály


Légtér
kiterjedése



Forgalom



Elkülönítések


Nyitott
szolgálat


VMC étékek, látástávolság
és felhőktől való távolsági megkötések


Sebesség
megkötések


Rádió össze-
köttetési
kötelezettség

FPL benyúj-
tási kötele-
zettség

ATC
engedély
szüksé-
gessége

 

 

 

 

IFR

IFR-IFR-től
IFR-VFR-től

Légiforgalmi irányító

Nincs

Nincs

Folyamatos kétoldalú

Igen

Igen

 

 

 

 

 

 

1. Légiforgalmi irányító az IFR-ektől való elkülönítés érdekében


Vízszintes látás:
8 km FL 100-on
(3050 m STD) és felette,

 

 

 

 

 




E
L
L
E
N

C

FL660 (20100 m STD) alatti ellenőrzött légterek

VFR1

VFR-IFR-től


2. VFR légijárművek esetén forgalmi tájékoztatás és kérésre tanácsadás a forgalom elkerülése érdekében


5 km FL 100 alatt.

Felhőktől való távolság:
1500 m vízszintesen, 300 m függőlegesen

FL 100
(3050 m
STD) alatt max. 250 kt (460 km/h) IAS

Folyamatos kétoldalú

Igen

Igen

 

Ő
R
Z
Ö
T
T

 

1000 láb (300 m) AGL és 9500 láb (2900 m) AMSL között Budapest FIR határ és a következő koordináták által bezárt terület:




IFR




IFR-IFR-től

Légiforgalmi irányító, forgalmi tájékoztatás a VFR repülésekről (és kérésre tanácsadás a forgalom elkerülése érdekében)




Nincs



Max. 250 kt (460 km/h) IAS



Folyamatos kétoldalú




Igen




Igen

 

L
É
G
T
É
R

D

482346N
0202459E -
481110N
0210551E -
481703N
0214953E-
482000N
0214901E-
Kosice TMA2.

valamint

Sármellék, Debrecen CTR
és

Sármellék,
Debrecen CTA









VFR








Nem biztosítanak






Forgalmi tájékoztatás a VFR és IFR repülések között (és kérésre tanácsadás a forgalom elkerülése érdekében)






Vízszintes látás:
5 km.

Felhőktől való távolság:
1500 m vízszintesen,
300 m függőlegesen.








Max. 250 kt (460 km/h) IAS








Folyamatos kétoldalú









Igen









Igen

 



N
E
M

 

 



IFR



IFR-IFR-től amennyire ez lehetséges



Repüléstájékoztató és légiforgalmi tanácsadó




Nincs

Max: 250 kt (460 km/h) IAS2

9500 láb
(2900 m)
AMSL alatt




Folyamatos kétoldalú




Igen

 

 

E
L
L
E
N
Ő
R
Z
Ö
T
T

F

4000 láb (1200 m)
és 9500 láb
(2900 m)
AMSL közötti nem ellenőrzött légterek, valamint a kijelölt TIZ-ek





VFR





Nem
biztosítanak





Repülés-
tájékoztató


Vízszintes látás:

5 km.

Felhőktől való távolság:
1500 m vízszintesen,
300 m függőlegesen


Max. 250 kt (460 km/h) IAS2

9500 láb (2900 m) AMSL alatt


Nincs, kivéve a vitorlázó felhőrepülé-
seket és az éjszakai VFR repüléseket

Nincs, kivéve a vitorlázó felhőre-
püléseket és az éjszakai VFR repü-
léseket

Nincs

 



L
É
G
T
É
R






G3




4000 láb
(1200 m) MSL alatti nem ellenőrzött légterek, valamint a vitorlázó és műrepülő légterek






Csak
VFR






Nem
biztosítanak






Repülés-
tájékoztató4

Vízszintes látás:
5 km.

Kis sebességű repülőgépek számára:
1500 m.

Helikopterek és ballonok számára:
750 m.

Felhőkön kívül, a föld vagy a vízfelszín látása mellett.






Max. 250 kt (460 km/h) IAS2





Nincs, kivéve az éjszakai VFR repüléseket4





Nincs, kivéve az éjszakai VFR repülé-
seket







Nincs

További szabályok, eltérések:

Repüléstájékoztató és riasztó szolgálatot az alábbi 4. pontban foglalt eltéréssel valamennyi légtérosztályban nyújtanak.

A fenti táblázattól függetlenül a határsávot átrepülő vagy abban repülést végző valamennyi légijármű esetében - a határsávban 50 m-es földfelszín feletti vagy alacsonyabb magasságon végrehajtott munkarepülést végző légijárművek, valamint az állami légijárművek kivételével - FPL-t kell kitölteni, és folyamatos kétoldalú rádió-összeköttetést kell tartani.

1. FL285 (8700 m STD) felett Budapest FIR-en belül VFR repülés végrehajtása tilos. FL195 (5950 m STD) felett útvonal VFR GAT repüléseket tilos végrehajtani.

2. Az F és G osztályú légterekben, a határ-, illetve szabálysértő légijárművek elfogása, vizuális azonosítása, velük szemben rendszabályok foganatosítása, vagy segítségnyújtás céljából légvédelmi célú repülést folytató állami légijárművek - amennyiben az elfogás profilja, illetve a légijárművek manőverező képességének megőrzése azt megköveteli - eltérhetnek a 250 kt (460 km/h) IAS legnagyobb repülési sebességtől.

3. G osztályú légtérben IFR repülések nem engedélyezettek.

4. A koordinált légtérben repüléstájékoztató és riasztó szolgálatot nem nyújtanak. A koordinált légtérben kétoldalú rádióösszeköttetési kötelezettség van a koordinációs feladatot ellátó szervezettel, a közétett frekvenciákon.

Megjegyzés, valamint eltérések az ICAO-előírásoktól:

** A nemzetközileg elfogadott légtérosztályok A-tól G-ig terjednek. Budapest FIR-ben nincs kijelölt A, B és E osztályú légtér.

2. melléklet a 26/2007. (III. 1.) GKM-HM-KvVM együttes rendelethez

ELLENŐRZÖTT, NEM ELLENŐRZÖTT ÉS AZ IDŐSZAKOSAN KORLÁTOZOTT LÉGTEREK

I. ELLENŐRZÖTT LÉGTEREK

 

Ellenőrzött légterek

 

Légtér azonosítója / oldalhatárai

Felső / alsó határa

Megjegyzés

 

Budapest CTA
A Magyar Köztársaság Országhatára jelen rendelet
2. és 3. számú mellékleteiben meghatározott légtereken kívül



FL 660 (20 100 m STD) / 9500’ (2900 m) AMSL



(ICAO „C”)

 

Közelkörzet

 

Légtér azonosítója / oldalhatárai

Felső / alsó határa

Megjegyzés

 

Budapest TMA 1

 

 

 

474419N

0181530E

 

 

 

473521N

0181527E

 

 

 

471331N

0181507E

 

 

 

470908N

0184432E

FL 195 (5950 m STD) / 7500’ (2300 m) AMSL

(ICAO „C”)

 

473503N

0182754E

 

 

 

474551N

0182754E

 

 

 

Országhatár

 

 

 

474419N

0181530E

 

 

 

Budapest TMA 2

 

 

 

474551N

0182754E

 

 

 

473503N

0182754E

 

 

 

470908N

0184432E

 

 

 

470806N

0185112E

 

 

 

472516N

0185346E

FL 195 (5950 m STD) / 6500’ (2000 m) AMSL

(ICAO „C”)

 

473233N

0184156E

 

 

 

474527N

0183705E

 

 

 

Országhatár

 

 

 

474551N

0182754E

 

 

 

Budapest TMA 3

 

 

 

474527N

0183705E

 

 

 

473233N

0184156E

 

 

 

472516N

0185346E

 

 

 

470806N

0185112E

 

 

 

470403N

0191630E

 

 

 

470606N

0192729E

FL 195 (5950 m STD) / 3500’ (1050 m) AMSL

(ICAO „C”)

 

472525N

0185940E

 

 

 

473055N

0190118E

 

 

 

473220N

0185858E

 

 

 

473500N

0185300E

 

 

 

473720N

0185425E

 

 

 

474643N

0190652E

 

 

 

474750N

0184351E

 

 

 

Országhatár

 

 

 

474527N

0183705E

 

 

 

Budapest TMA 4

 

 

 

474643N

0190652E

 

 

 

473720N

0185425E

 

 

 

473500N

0185300E

 

 

 

473220N 473055N

0185858E 0190118E

FL 195 (5950 m STD) / 2500’ (750 m) AMSL

(ICAO „C”)

 

473054N

0190159E

 

 

 

473612N

0190412E

 

 

 

474615N

0191631E

 

 

 

474643N

0190652E

 

 

 

Budapest TMA 5

 

 

 

474750N

0184351E

 

 

 

474503N

0194053E

 

 

 

475224N

0193441E

FL 195 (5950 m STD) / 6500’ (2000 m) AMSL

(ICAO „C”)

 

480513N

0192330E

 

 

 

Országhatár

 

 

 

474750N

0184351E

 

 

 

Budapest TMA 6

 

 

 

474615N

0191631E

 

 

 

473612N

0190412E

 

 

 

473054N

0190159E

 

 

 

473055N

0190118E

 

 

 

472525N

0185940E

FL 195 (5950 m STD) / 2000’ (600 m) AMSL

(ICAO „C”)

 

470606N

0192729E

 

 

 

471203N

0195953E

 

 

 

474503N

0194053E

 

 

 

474615N

0191631E

 

 

 

Budapest TMA 7

 

 

 

474503N

0194053E

 

 

 

471203N

0195953E

 

 

 

472351N

0201040E

FL 195 (5950 m STD) / 5500’ (1700 m) AMSL

(ICAO „C”)

 

473529N

0200354E

 

 

 

474503N

0194053E

 

 

 

Budapest TMA 8

 

 

 

480513N

0192330E

 

 

 

475224N

0193441E

FL 195 (5950 m STD) / 9500’ (2900 m) AMSL

(ICAO „C”)

 

480944N

0195400E

 

 

 

Országhatár

 

 

 

480513N

0192330E

 

 

 

Budapest TMA 9

 

(ICAO „C”) Az állami

 

471203N

0195953E

 

célú repülések időszakában a

 

470606N

0192729E

 

légtér meghatározott

 

470403N

0191630E

FL 195 (5950 m STD) / 2000’ (600 m) AMSL

részében az ATS ellátásának

 

470240N

0200428E

 

átruházását a Budapest

 

471203N

0195953E

 

APP és Kecskemét közötti együttműködési megállapodás szabályozza.

 

Polgári repülőtéri körzetek

 

Légtér azonosítója / oldalhatárai

Felső / alsó határa

Megjegyzés

 

Ferihegy CTR

 

 

 

473546N

0190523E

 

 

 

473358N

0191018E

 

 

 

473128N

0191427E

 

 

 

473230N

0191930E

 

 

 

472400N

0193400E

 

 

 

471500N

0192130E

2000’ (600 m) AMSL / GND

(ICAO „C”)

 

472400N

0190730E

 

 

 

472700N

0190630E

 

 

 

472808N

0190426E

 

 

 

472939N

0190336E

 

 

 

473022N

0190325E

 

 

 

473546N

0190523E

 

 

 

Sármellék CTR

 

 

 

465232N

0170443E

 

 

 

465233N

0171252E

 

 

 

464035N

0171331E

 

(ICAO „D”) közzétett

 

463224N

0171903E

2000’ (600 m) AMSL / GND

üzemidő szerint csak

 

462847N

0171750E

 

Sármellék CTA légtérrel

 

462659N

0170752E

 

együtt működhet.

 

463919N

0170630E

 

 

 

465010N

0165907E

 

 

 

465232N

0170443E

 

 

 

Sármellék CTA

 

 

 

465211N

0164912E

 

 

 

465233N

0171252E

9500’ (2900 m) AMSL / 2000’ (600 m) AMSL

(ICAO „D”) közzétett

 

463423N

0171944E

 

üzemidő szerint csak

 

462847N

0171750E

 

Sármellék CTR légtérrel

 

462539N

0170031E

 

együtt működhet.

 

465211N

0164912E

 

 

 

Debrecen CTR

 

 

 

473908N

0214744E

 

(ICAO „D”) Közzétett

 

473338N

0215503E

 

üzemidő szerint csak

 

471843N

0213038E

2000’ (600 m) AMSL / GND

Debrecen CTA1 és

 

472433N

0212252E

 

CTA2 légterekkel együtt

 

473908N

0214744E

 

működhet.

 

Debrecen CTA1

 

 

 

474127N

0215009E

 

 

 

473102N

0220059E

 

(ICAO „D”) Közzétett

 

471020N

0214329E

9500’ (2900 m) AMSL / 2000’ (600 m) AMSL

üzemidő szerint csak

 

471154N

0212611E

 

Debrecen CTR és CTA2

 

472402N

0211743E

 

légterekkel együtt működhet.

 

473243N

0213243E

 

 

 

474127N

0215009E

 

 

 

Debrecen CTA2

 

 

 

474718N

0213722E

 

(ICAO „D”)

 

474127N

0215009E

 

Közzétett üzemidő szerint

 

473243N

0213243E

9500’ (2900 m) AMSL / 5000’ (1500 m) AMSL

csak Debrecen CTR és CTA1

 

474559N

0213339E

 

légterekkel együtt működhet.

 

474718N

0213722E

 

 

 

Katonai körzetek

 

Légtér azonosítója / oldalhatárai

Felső / alsó határa

Megjegyzés

 

Szolnok MTMA

 

 

 

472212N

0200910E

 

 

 

472038N

0201743E

 

 

 

471829N

0202929E

 

 

 

471045N

0202532E

 

 

 

470008N

0202008E

9500’ (2900 m) AMSL / 2000’ (600 m) AMSL

 

 

465401N

0201703E

 

 

 

465559N

0200729E

 

 

 

470241N

0200428E

 

 

 

471203N

0195953E

-

 

 

472212N

0200910E

 

 

 

Szolnok MCTR

 

 

 

472038N

0201743E

 

 

 

471829N

0202929E

 

 

 

470008N

0202008E

4000’ (1200 m) AMSL / GND

 

 

470241N

0200428E

 

 

 

472038N

0201743E

 

 

 

Pápa MTMA

 

 

 

473559N

0171554E

 

 

 

473559N

0173554E

 

 

 

472959N

0174154E

 

 

 

472959N

0175015E

9500’ (2900 m) AMSL / 2000’ (600 m) AMSL

 

 

471259N

0175900E

 

 

 

465959N

0172640E

 

 

 

470229N

0171654E

 

 

 

472854N

0170304E

 

 

 

473559N

0171554E

 

 

 

Pápa MCTR

 

Oldalhatára a repülőtér

 

473539N

0172854E

 

vonatkozási pont

 

471029N

0174254E

 

(ARP: 472150N 0173002E)

 

470738N

0173124E

4000’ (1200 m) AMSL / GND

körüli 10 km (5 NM) sugarú

 

473259N

0171754E

 

kör, valamint a koordináták

 

473539N

0172854E

 

által megadott terület.

 

Kecskemét MTMA1

 

 

 

470403N

0191630E

 

 

 

470241N

0200428E

 

 

 

465559N

0200729E

 

 

 

465142N

0202813E

FL 125 (3800 m STD) / 2000’ (600 m) AMSL

 

 

463622N

0201429E

 

 

 

464938N

0192954E

 

 

 

470403N

0191630E

 

 

 

Kecskemét MTMA2

 

 

 

465142N

0202813E

 

 

 

464943N

0203740E

 

 

 

463203N

0202335E

 

 

 

463959N

0192954E

FL 125 (3800 m STD) / 5000’ (1500 m) AMSL

 

 

464938N

0192954E

 

 

 

463622N

0201429E

 

 

 

465142N

0202813E

 

 

 

Kecskemét MCTR

 

 

 

470342N

0192954E

 

Oldalhatárai a repülőtér

 

470304N

0195208E

 

vonatkozási pont (ARP

 

465559N

0200729E

 

465504N 0194503E) körüli

 

464529N

0195854E

4000’ (1200 m) AMSL / GND

10 km (5 NM) sugarú kör,

 

465329N

0193659E

 

valamint a koordináták által

 

465329N

0192954E

 

megadott terület.

 

470342N

0192954E

 

 

További szabályok:

1. Az MTMA-k és MCTR-ek a munkaszüneti napokon, valamint 20.00 LT - 08.00 LT között csak külön bejelentésre, ültetve igényre működnek.

2. Polgári repülések az MCTR-ek üzemidején kívül is csak repülési terv alapján hajthatók végre:

- Pápa és Kecskemét repülőterek esetében a repülőtér vonatkozási pontjától R=10 km sugarú körön belül 3000 láb AGL alatt;

- Szolnok repülőtér esetében a repülőtér vonatkozási pontjától (ARP: 470722N 0201407E) R=5 km sugarú körön belül - Szolnok város és a Rákóczifalva úttól nyugatra eső rész kivételével - 2000 láb (600 M) AGL alatt.

ATS ÁTRUHÁZÁS

1. Budapest ACC és Wien ATCC között:

a) Egyszerűsített szektorhatár

(1) Budapest ACC és Wien ATCC közötti egyszerűsített szektorhatár azon fontos pontok kijelölésére szolgál, ahol az IFR forgalomért való irányítási felelősség átadása/átvétele történik a szomszédos irányító egységek között.

(2) Az egyszerűsített szektorhatárt az alábbi koordinátákat összekötő egyenes szakaszok jelölik ki: 480023N 0170938E - 475420N 0172757E - 475119N 0173231E - 474916N 0173700E - 474151N 0173241E - 474222N 0172540E - 474506N 0170537E - 474225N 0170456E - 473244N 0164214E - 465209N 0160650E.

(3) A közös államhatár és az egyszerűsített szektorhatár közötti légtérben a szektorhatártól nyugatra 10 000 láb (3050 m) ferihegyi QNH szerinti AMSL magasságtól FL660 (20 100 m STD) magasságig Wien ATCC (Irányító Központ), míg a szektorhatártól keletre FL 120 (3650 m STD) és FL660 (20 100 m STD) között Budapest ACC látja el a légiforgalmi szolgálatokat a két központ közötti együttműködési megállapodás alapján (lásd még: LESMO AREA).

(4) Az érintett ATS egységek felelősek a légiforgalmi irányító, a repüléstájékoztató és a riasztó szolgálat ellátásáért, míg a kutató- és mentőtevékenység koordinálása és végzése a FIR határokon belül az illetékes nemzeti hatóságok feladata.

b) LESMO AREA

(1) A 474906N 0173650E - 474449N 0173000E - 473559N 0172917E - 473555N 0164005E - országhatár - 480024N 0170939E - országhatár földrajzi koordináták és Budapest FIR határa által bezárt terület C osztályú ellenőrzött légtérnek minősül 5500 láb (1700 m) AMSL magasságtól FL245 (7450 m STD) magasságig, ahol a légiforgalmi irányító, a repüléstájékoztató és a riasztó szolgálat ellátásáért WIEN ATCC a felelős.

(2) A fentiekben meghatározott légtéren belül a kutató- és mentőtevékenység koordinálása és végzése az illetékes magyar hatóságok feladata.

(3) Külföldi állami légijárművek a fentiekben meghatározott légteret csak az Lt. 7. §-ában meghatározott engedély birtokában vehetik igénybe.

2. Budapest ACC, Budapest APP és Bratislava ACC, Kosice APP, Stefánik APP között:

a) Kosice TMA2

(1) A 482346N 0202459E - 481110N 0210551E - 481703N 0214953E - 482000N 0214901E földrajzi koordináták és Budapest FIR határa által bezárt terület (Kosice TMA2) D osztályú ellenőrzött légtérnek minősül 1000 láb (300 m) AGL magasságtól 9500 láb (2900 m) AMSL magasságig, ahol a légiforgalmi irányító, a repüléstájékoztató és a riasztó szolgálat ellátásáért Kosice Approach a felelős. Kosice TMA2 az LZKZ RWY 01-re PERIT ponton keresztül polgári légijárművek által végzett műszeres megközelítéshez áll rendelkezésre. A légijárműveknek fedélzeti válaszjeladóval kell rendelkezniük.

(2) A fentiekben meghatározott légtéren belül a kutató- és mentőtevékenység koordinálása és végzése az illetékes magyar hatóságok feladata.

(3) Külföldi állami légijárművek a fentiekben meghatározott légteret csak az Lt. 7. §-ában meghatározott engedély birtokában vehetik igénybe.

b) RUTOL Box

(1) A 480217N 0184930E - 475729N 0183036E - 475117N 0182910E - 474551N 0182754E földrajzi koordináták és Budapest FIR határa által bezárt terület C osztályú ellenőrzött légtérnek minősül FL090 (2750 m STD) magasságtól FL 195 (5950 m STD) magasságig, ahol a légiforgalmi irányító, a repüléstájékoztató és a riasztó szolgálat ellátásáért Budapest ATS központ a felelős.

(2) A fentiekben meghatározott légtéren belül a kutató- és mentőtevékenység koordinálása és végzése az illetékes szlovák hatóságok feladata.

 

Közös felhasználású légterek

 

Légtér azonosítója

Neve / oldalhatárai

Felső / alsó határa

Megjegyzés

 

Előzetes koordinációs légterek

 

 

LIMA WEST

 

 

 

 

465105N

0162126E

 

 

 

 

463352N

0180006E

 

 

 

 

460854N

0180425E

 

 

 

LHEPCA01

460445N

0172645E

FL245 (7450 m STD) / FL 100

 

 

 

462256N

0170114E

(3050 m STD)

 

 

 

462930N

0163702E

 

 

 

 

464101N

0162522E

 

 

 

 

465105N

0162126E

 

 

 

 

LIMA SOUTH

 

 

 

 

470342N

0192349E

 

 

 

 

470241N

0200428E

 

 

 

 

465559N

0200729E

FL 245 (7450 m STD) / FL 100’

 

 

LHEPCA02

464943N

0203740E

(3000 m STD)

 

 

 

463203N

0202335E

 

 

 

 

463728N

0194717E

 

 

 

 

470342N

0192349E

 

 

 

 

LIMA SOUTH-EAST

 

 

 

 

464943N

0203740E

 

 

 

 

463943N

0211234E

 

 

 

 

462319N

0210540E

 

 

 

LHEPCA03

462140N

0205519E

FL 245 (7450 m STD) / FL 100’

 

 

 

462648N

0195641E

(3000 m STD)

 

 

 

463728N

0194717E

 

 

 

 

463203N

0202335E

 

 

 

 

464943N

0203740E

 

 

 

 

LIMA EAST

 

 

 

 

481115N

0202525E

 

 

 

 

474559N

0213339E

 

 

 

 

472201N

0214313E

 

 

 

LHEPCA04

471210N

0213301E

FL 245 (7450 m STD) / FL 100’

 

 

 

470506N

0212808E

(3000 m STD)

 

 

 

472943N

0201605E

 

 

 

 

475800N

0195615E

 

 

 

 

481115N

0202525E

 

 

 

Csökkentett koordinációs légterek

 

 

UNIFORM SOUTH- WEST

 

 

 

 

463352N

0180006E

 

 

 

 

462829N

0184129E

 

 

 

LHERCA01

460259N

0190529E

UNL / FL 245 (7450 m STD)

 

 

 

460259N

0184005E

 

 

 

 

455737N

0182351E

 

 

 

 

455529N

0175254E

 

 

 

 

460445N

0172645E

 

 

 

 

463352N

0180006E

 

 

 

 

UNIFORM WEST

 

 

 

 

464210N

0164659E

 

 

 

LHERCA02

463352N

0180006E

UNL / FL 245 (7450 m STD)

 

 

 

460445N

0172645E

 

 

 

 

463605N

0164210E

 

 

 

 

464210N

0164659E

 

 

 

 

UNIFORM EAST

 

 

 

 

475756N

0210710E

 

 

 

 

471911N

0214017E

 

 

 

LHERCA03

471210N

0213301E

UNL / FL 245 (7450 m STD)

 

 

 

465050N

0211821E

 

 

 

 

471548N

0203051E

 

 

 

 

472943N

0201605E

 

 

 

 

474125N

0200756E

 

 

 

 

475756N

0210710E

 

 

További szabályok:

A közös felhasználású légterek működésének idejét és rendjét Budapest ATS központ és a légvédelmi irányító szolgálat biztosításáért felelős katonai szervezet vezetője együttműködési megállapodásban rögzíti.

 

 

UNIFORM EAST

 

 

 

 

475756N

0210710E

 

 

 

 

471911N

0214017E

 

 

 

LHERCA03

471210N

0213301E

UNL / FL245 (7450 m STD)

 

 

 

465050N

0211821E

 

 

 

 

471548N

0203051E

 

 

 

 

472943N

0201605E

 

 

 

 

474125N

0200756E

 

 

 

 

475756N

0210710E

 

 

További szabályok:

A közös felhasználású légterek működésének idejét és rendjét Budapest ATS központ és a légvédelmi irányító szolgálat biztosításáért felelős katonai szervezet vezetője együttműködési megállapodásban rögzíti.

II. NEM ELLENŐRZÖTT LÉGTEREK

 

Nem ellenőrzött légterek

 

Légtér azonosítója / oldalhatárai

Felső / alsó határa

Megjegyzés

 

Békéscsaba TIZ

 

 

 

465341N

0212325E

 

 

 

464613N

0212426E

 

 

 

463747N

0212055E

 

 

 

Országhatár

 

 

 

462849N

0211712E

4000’ (1200 m) AMSL / GND

(ICAO „F”) Közzétett

 

462629N

0211307E

 

üzemidő szerint.

 

462529N

0205740E

 

 

 

463510N

0205309E

 

 

 

465233N

0210554E

 

 

 

465341N

0212325E

 

 

 

Debrecen TIZ1

 

 

 

473908N

0214744E

 

(ICAO „F”) Közzétett

 

473338N

0215503E

2000’ (600 m) AMSL / GND

üzemidő szerint csak

 

471843N

0213038E

 

Debrecen TIZ2 és TIZ3

 

472433N

0212252E

 

légtérrel együtt működhet.

 

473908N

0214744E

 

 

 

Debrecen TIZ2

 

 

 

474127N

0215009E

 

 

 

473102N

0220059E

 

(ICAO „F”) Közzétett

 

471020N

0214329E

9500’ (2900 m) AMSL / 2000’ (600 m) AMSL

üzemidő szerint csak

 

471154N

0212611E

 

Debrecen TIZ1 és TIZ3

 

472402N

0211743E

 

légtérrel együtt működhet.

 

473243N

0213243E

 

 

 

474127N

0215009E

 

 

 

Debrecen TIZ3

 

 

 

474718N

0213722E

 

(ICAO „F”) Közzétett

 

474127N

0215009E

 

üzemidő szerint csak

 

473243N

0213243E

 

Debrecen TIZ1 és TIZ2

 

474559N

0213339E

9500’ (2900 m) AMSL / 5000’ (1500 m) AMSL

légtérrel együtt működhet.

 

474718N

0213722E

 

 

 

Fertőszentmiklós TIZ

 

 

 

5 km sugarú kör a
473500N 0165040E
középpont körül

4000’ (1200 m) AMSL / GND

(ICAO „F”) Közzétett üzemidő szerint.

 

Pécs-Pogány TIZ

 

 

 

454614N

0181508E

 

 

 

455106N

0182820E

 

 

 

461304N

0182154E

9500’ (2900 m) AMSL / GND

(ICAO „F”) Közzétett

 

461402N

0181906E

 

üzemidő szerint.

 

460854N

0180424E

 

 

 

455347N

0175950E

 

 

 

454614N

0181508E

 

 

 

Pér TIZ

 

 

 

474906N

0173651E

 

 

 

474449N

0173000E

 

 

 

473559N

0172918E

 

 

 

473559N

0173554E

 

 

 

472959N

0174154E

9500’ (2900 m) AMSL / GND

(ICAO „F”) Közzétett

 

472959N

0180954E

 

üzemidő szerint.

 

473521N

0181527E

 

 

 

474419N

0181530E

 

 

 

Országhatár

 

 

 

474906N

0173651E

 

 

 

Sármellék TIZ1

 

 

 

465232N

0170443E

 

 

 

465233N

0171252E

 

 

 

464035N

0171331E

 

(ICAO „F”) Közzétett

 

463224N

0171903E

2000’ (600 m) AMSL / GND

üzemidő szerint csak

 

462847N

0171750E

 

Sármellék TIZ2 légtérrel

 

462659N

0170752E

 

együtt működhet.

 

463919N

0170630E

 

 

 

465010N

0165907E

 

 

 

465232N

0170443E

 

 

 

Sármellék TIZ2

 

 

 

465211N

0164912E

 

 

 

465233N

0171252E

 

(ICAO „F”) Közzétett

 

463423N

0171944E

9500’ (2900 m) AMSL / 2000’ (600 m) AMSL

üzemidő szerint csak

 

462847N

0171750E

 

Sármellék TIZ1 légtérrel

 

462539N

0170031E

 

együtt működhet.

 

465211N

0164912E

 

 

 

Nyíregyháza TIZ

 

 

 

10 km sugarú kör a
475856N 0214100E középpont körül

4000’ (1200 m) AMSL / GND

(ICAO „F”) Közzétett üzemidő szerint.

 

Szeged TIZ

 

 

 

462300N

0200000E

 

 

 

462300N

0201300E

4000’ (1200 m) AMSL / GND

(ICAO „F”) Közzétett

 

461500N

0201300E

 

üzemidő szerint.

 

461217N

0200526E

 

 

 

461500N

0200000E

 

 

 

462300N

0200000E

 

 

 

LHSG1

 

(ICAO „G”) Csak VFR

 

473720N

0185425E

2500’ (750 m) AMSL / GND

repülések számára.

 

473302N

0185909E

 

Koordinált légtér:

 

473220N

0185858E

 

Napnyugtáig igényelhe-

 

473500N

0185300E

 

tő. Elsősorban vitorlázó-

 

 

 

Koordinált légtér:

repülés céljára. A kez-

 

473720N

0185425E

3500’ (1050 m) AMSL/ 2500’ (750 m) AMSL

dés, befejezés időpontját és az igénybe vehető magasságot a Buda-

 

 

 

 

pest ATS Központ hatá-

 

 

 

 

rozza meg.

 

LHSG2/S

 

(ICAO „G”) Csak VFR

 

473500N

0185300E

3500’ (1050 m) AMSL / GND

repülések számára.

 

473220N

0185858E

 

Koordinált légtér:

 

473002N

0185812E

 

Napnyugtáig igényelhe-

 

472931N

0185846E

 

tő. Elsősorban siklóre-

 

472910N

0190047E

 

pülés céljára. A kezdés,

 

472525N

0185940E

Koordinált légtér:

befejezés időpontját és

 

472519N

0185531E

6500’ (2000 m) AMSL / 3500’ (1050 m) AMSL

az igénybe vehető ma-

 

472636N

0185717E

 

gasságot a Budapest

 

473328N

0184606E

 

ATS Központ határozza

 

473500N

0185300E

 

meg.

 

LHSG2/V

 

 

 

473500N

0185300E

3500’ (1050 m) AMSL/GND

(ICAO „G”) Csak VFR

 

473220N

0185858E

 

repülések számára.

 

473002N

0185812E

 

Koordinált légtér:

 

472931N

0185846E

 

Elsősorban vitorlázórepülés

 

472910N

0190047E

Koordinált légtér:

céljára. A kezdés, befejezés

 

472525N

0185940E

6500’ (2000 m) AMSL / 3500’ (1050 m) AMSL

időpontját és az igénybe

 

472519N

0185531E

 

vehető magasságot a

 

472636N

0185717E

 

Budapest ATS

 

473328N

0184606E

 

Központ

 

473500N

0185300E

 

határozza meg.

 

 

 

 

 

 

LHSG3

 

(ICAO „G”) Csak VFR

 

473328N

0184606E

4500’ (1350 m) AMSL / GND

repülések számára.

 

472636N

0185717E

 

Koordinált légtér: El-

 

472519N

0185531E

 

sősorban vitorlázórepü-

 

472516N

0185346E

 

lés céljára. A kezdés,

 

473233N

0184156E

Koordinált légtér:

befejezés időpontját és

 

473328N

0184606E

6500’ (2000 m) AMSL / 4500’ (1350 m) AMSL

az igénybe vehető

 

 

 

 

magasságot a Budapest ATS Központ határozza meg.

 

LHSG10

 

(ICAO „G”) Csak VFR

 

474527N

0183705E

4500’ (1350 m) AMSL / GND

repülések számára.

 

473722N

0184005E

 

Koordinált légtér: El-

 

474723N

0185152E

 

sősorban vitorlázórepü-

 

474750N

0184351E

 

lés céljára. A kezdés,

 

Országhatár

Koordinált légtér:

befejezés időpontját és az

 

474527N

0183705E

6500’ (2000 m) AMSL / 4500’ (1350 m) AMSL

igénybe vehető magasságot a Budapest ATS Központ határozza meg.

 

LHSG20

 

(ICAO „G”) Csak VFR

 

473900N

0190300E

2000’ (600 m) AMSL / GND

repülések számára.

 

473800N

0192100E

 

Koordinált légtér: El-

 

473600N

0191030E

 

sősorban vitorlázórepü-

 

473700N

0190400E

 

lés céljára. A kezdés,

 

473900N

0190300E

Koordinált légtér:

befejezés időpontját

 

 

 

3000’ (900 m) AMSL / 2000’ (600 m) AMSL

és az igénybe vehető magasságot a Budapest

 

 

 

 

ATS Központ határozza meg.

 

LHSG20A

 

(ICAO „G”) Elsősorban

 

 

 

 

vitorlázórepülés céljára.

 

 

Koordinált légtér:

A kezdés, befejezés

 

2 km sugarú kör a
473704N 0190836E középpont körül

4000’ (1350 m) AMSL / 2000’ (600 m) AMSL

időpontját és az igénybe vehető magasságot a Budapest ATS Központ határozza meg.

 

LHSG21

 

(ICAO „G”) Csak VFR

 

474100N

0190430E

2500’ (750 m) AMSL / GND

repülések számára.

 

473948N

0194515E

 

Koordinált légtér: El-

 

473800N

0192100E

 

sősorban vitorlázórepülés

 

473900N

0190300E

 

céljára. A kezdés, befejezés

 

 

 

Koordinált légtér:

időpontját és az igénybe

 

474100N

0190430E

5000’ (1500 m) AMSL / 2500’ (750 m) AMSL

vehető magasságot a Budapest ATS Központ

 

 

 

 

határozza meg.

 

LHSG22

 

(ICAO „G”) Csak VFR

 

474636N

0190905E

3000’ (900 m) AMSL / GND

repülések számára.

 

474503N

0194053E

 

Koordinált légtér: El-

 

473948N

0194515E

 

sősorban vitorlázórepülés

 

474100N

0190430E

 

céljára. A kezdés, befejezés

 

 

 

Koordinált légtér:

időpontját és az igénybe

 

474636N

0190905E

6500’ (2000 m) AMSL / 3000’ (900 m) AMSL

vehető magasságot a Budapest ATS Központ

 

 

 

 

határozza meg.

 

LHSG23

 

(ICAO „G”) Csak VFR

 

475547N

0193148E

6500’ (2000 m) AMSL / GND

repülések számára.

 

474503N

0194053E

 

Koordinált légtér: El-

 

474636N

0190905E

 

sősorban vitorlázórepü-

 

 

 

 

lés céljára. A kezdés,

 

475547N

0193148E

Koordinált légtér:

befejezés időpontját és az

 

 

 

7500’ (2300 m) AMSL / 6500’ (2000 m) AMSL

igénybe vehető magasságot a Budapest

 

 

 

 

ATS Központ

 

 

 

 

határozza meg.

 

LHSG24 (Hullám légtér)

 

(ICAO „G”) Koordinált

 

474946N

0185738E

 

légtér: Hullámrepülés

 

474340N

0191445E

 

céljára. A kezdés, befe-

 

473900N

0190300E

Koordinált légtér:

jezés időpontját és az

 

 

 

FL285 (8700 m STD) / GND

igénybe vehető magas-

 

474946N

0185738E

 

ságot a Budapest ATS Központ határozza

 

 

 

 

meg.

 

LHSG25 (Hullám légtér)

 

(ICAO „G”) Koordinált

 

480000N

0190800E

 

légtér: Hullámrepülés

 

474340N

0191445E

 

céljára. A kezdés, befe-

 

474946N

0185738E

Koordinált légtér:

jezés időpontját és az

 

475300N

0185600E

FL285 (8700 m STD) / GND

igénybe vehető magas-

 

 

 

 

ságot a Budapest ATS

 

480000N

0190800E

 

Központ határozza

 

 

 

 

meg.

 

LHSG30 (Hullám légtér)

 

(ICAO „G”) Szeptem-

 

475730N

0194200E

 

ber 15. és május 15.

 

475700N

0200120E

 

között napkeltétől nap-

 

475000N

0200700E

 

nyugtáig, csak VFR re-

 

474430N

0194600E

FL285 (8700 m STD) / GND

pülések számára.

 

474930N

0193830E

 

Hullámrepülés céljára.

 

 

 

 

Budapest ATS Központ

 

475730N

0194200E

 

engedélyével vehető

 

 

 

 

igénybe.

 

LHSA1

 

(ICAO „G”) Csak műre-

 

472633N

0184454E

 

pülés céljára. A légteret

 

472403N

0184854E

 

munkanapokon

 

472703N

0184754E

 

09.00 óra (LT) és

 

472703N

0184624E

 

18.00 óra (LT) között,

 

 

 

 

pihenő- és munkaszü-

 

 

 

 

neti napokon 09.00 óra

 

 

 

 

(LT) és 12.00 óra (LT)

 

 

 

6000’ (1850 m) AMSL / 3000’ (900 m) AMSL

között, valamint

 

 

 

 

15.00 óra (LT) és

 

472633N

0184454E

 

18.00 óra (LT) között

 

 

 

 

lehet igénybe venni a

 

 

 

 

Repüléstájékoztató

 

 

 

 

Központ hozzájárulásá-

 

 

 

 

val. A légtér nem hasz-

 

 

 

 

nálható az LHD30

 

 

 

 

üzemideje alatt.

 

LHSA2

 

(ICAO „G”) Csak

 

1,5 km sugarú kör a 472044N 0185851E középpont körül

3500’ (1050 m) AMSL / 550’ (165 m) AMSL

műrepülés céljára. Munkanapokon 10.00 óra (LT) és 16.00 óra (LT) között vehető igénybe a Repüléstájékoztató Központ hozzájárulásával.

További szabályok:

1. Koordinált légtér igénylésére az LHSG1, LHSG2/V, LHSG3 légterek esetében Budaörs repülőtér, Farkashegy repülőtér, Hármashatár-hegy repülőtér üzemben tartója, az LHSG10 légtér esetében az Esztergomi repülőtér üzemben tartója, az LHSG2/S légtér esetében a Szabad Repülők Szövetsége és az LHSG20, LHSG20/A, LHSG21, LHSG22, LHSG23, LHSG24, LHSG25 légterek esetében a Dunakeszi repülőtér üzemben tartója jogosult.

2. A koordinációs feladatok az LHSG1, LHSG2/V, LHSG3 légterek esetében Budaörs repülőtér, Farkashegy repülőtér, Hármashatár-hegy repülőterek üzemben tartójának valamelyike, vagy a körzeti repüléstájékoztató szolgálatot ellátó szervezet - a három repülőtérrel kötött megállapodás alapján -, az LHSG10 légtér esetében az Esztergom repülőtér üzemben tartója, az LHSG2/S légtér esetében a Szabad Repülők Szövetsége és az LHSG20, LHSG20/A, LHSG21, LHSG22, LHSG23, LHSG24, LHSG25 légterek esetében a Dunakeszi repülőtér üzemben tartója jogosult ellátni.

III. IDŐSZAKOSAN KORLÁTOZOTT LÉGTEREK (TRA)

 

Időszakosan korlátozott légterek (TRA)

 

Légtér azonosítója

Neve / oldalhatárai

Felső / alsó határa

Megjegyzés

 

 

PAPA ALPHA

 

 

 

 

472959N

0175015E

 

 

 

LHTRA11A

472959N

0181529E

FL125 (3800 m STD) / GND

 

 

 

471331N

0181507E

 

 

 

 

471259N

0175900E

 

 

 

 

472959N

0175015E

 

 

 

 

PAPA BRAVO

 

 

 

 

471259N

0175900E

 

 

 

 

471331N

0181507E

 

 

 

LHTRA11B

470212N

0181457E

9500’ (2900 m) AMSL / 4000’

 

 

 

465529N

0175135E

(1200 m) AMSL

 

 

 

470646N

0174335E

 

 

 

 

471259N

0175900E

 

 

 

 

PAPA CHARLIE

 

 

 

 

471259N

0175900E

 

 

 

 

471331N

0181507E

 

 

 

LHTRA11C

470212N

0181457E

4000’ (1200 m) AMSL / GND

 

 

 

465529N

0175135E

 

 

 

 

470646N

0174335E

 

 

 

 

471259N

0175900E

 

 

 

 

KUNSAG

 

 

 

 

465945N

0190242E

 

 

 

 

470403N

0191630E

 

 

 

LHTRA12

464938N

0192954E

FL115 (3500 m STD) / GND

 

 

 

463959N

0192954E

 

 

 

 

463957N

0192213E

 

 

 

 

465945N

0190242E

 

 

 

 

TISZA

 

 

 

 

472212N

0200910E

 

 

 

 

472038N

0201743E

 

 

 

 

471829N

0202929E

 

 

 

 

471045N

0202532E

 

 

 

LHTRA13

470008N

0202008E

FL145 (4400 m STD) / 9500’

 

 

 

465401N

0201703E

(2900 m) AMSL

 

 

 

465559N

0200729E

 

 

 

 

470241N

0200428E

 

 

 

 

471203N

0195953E

 

 

 

 

472212N

0200910E

 

 

 

 

MEZO ALPHA

 

 

 

 

471829N

0202929E

 

 

 

LHTRA14A

471245N

0204529E

4500’ (1350 m) AMSL / GND

 

 

 

470610N

0204314E

 

 

 

 

471045N

0202532E

 

 

 

 

471829N

0202929E

 

 

 

 

MEZO BRAVO

 

 

 

 

471045N

0202532E

 

 

 

LHTRA14B

470610N

0204314E

4500’ (1350 m) AMSL / GND

 

 

 

465613N

0203951E

 

 

 

 

470008N

0202008E

 

 

 

 

471045N

0202532E

 

 

 

 

MEZO CHARLIE

 

 

 

 

470008N

0202008E

 

 

 

LHTRA14C

465613N

0203951E

4500’ (1350 m) AMSL / GND

 

 

 

464943N

0203740E

 

 

 

 

465401N

0201703E

 

 

 

 

470008N

0202008E

 

 

 

 

SZARVAS ALPHA

 

 

 

 

471829N

0202929E

 

 

 

LHTRA15A

471245N

0204529E

9500’ (2900 m) AMSL / 4500’

 

 

 

470610N

0204314E

(1350 m) AMSL

 

 

 

471045N

0202532E

 

 

 

 

471829N

0202929E

 

 

 

 

SZARVAS BRAVO

 

 

 

 

471045N

0202532E

 

 

 

LHTRA15B

470610N

0204314E

9500’ (2900 m) AMSL / 4500’

 

 

 

465613N

0203951E

(1350 m) AMSL

 

 

 

470008N

0202008E

 

 

 

 

471045N

0202532E

 

 

 

 

SZARVAS CHARLIE

 

 

 

 

470008N

0202008E

 

 

 

LHTRA15C

465613N

0203951E

9500’ (2900 m) AMSL / 4500’

 

 

 

464943N

0203740E

(1350 m) AMSL

 

 

 

465401N

0201703E

 

 

 

 

470008N

0202008E

 

 

 

 

ARPAD

 

 

 

 

464943N

0203740E

 

 

 

LHTRA16

464505N

0205357E

FL115 (3500 m STD) / GND

 

 

 

462940N

0204358E

 

 

 

 

463203N

0202335E

 

 

 

 

464943N

0203740E

 

 

 

 

WEST ALPHA

 

 

 

 

465105N

0162126E

 

 

 

 

463352N

0180006E

 

 

 

 

460854N

0180425E

 

 

 

LHTRA21A

460445N

0172645E

FL245 (7450 m STD) / 9500’

 

 

 

462256N

0170114E

(2900 m) AMSL

 

 

 

462930N

0163702E

 

 

 

 

464101N

0162522E

 

 

 

 

465105N

0162126E

 

 

 

 

WEST BRAVO

 

Kizárólag az

 

 

465105N

0162126E

 

LHTRA21A és

 

LHTRA21B

464502N

0175809E

FL215 (6550 m STD) / FL135

LHTRA21C légte-

 

 

463352N

0180006E

(4100 m STD)

rekkel együtt ve-

 

 

465105N

0162126E

 

hető igénybe.

 

 

WEST CHARLIE

 

 

 

 

464502N

0175809E

 

 

 

 

463726N

0181335E

 

Kizárólag az LHTRA21A

 

LHTRA21C

455737N

0182351E

FL175 (5350 m STD) / FL135

és LHTRA21B légte-

 

 

455529N

0175254E

(4100 m STD)

rekkel együtt ve-

 

 

460445N

0172645E

 

hető igénybe.

 

 

460854N

0180425E

 

 

 

 

464502N

0175809E

 

 

 

 

WEST DELTA

 

 

 

 

462658N

0172525E

 

 

 

 

461447N

0175841E

 

 

 

LHTRA21D

455529N

0175254E

9500’ (2900 m) AMSL/ 4000’

 

 

 

460445N

0172645E

(1200 m) AMSL

 

 

 

462256N

0170114E

 

 

 

 

462658N

0172525E

 

 

 

 

WEST ECHO

 

 

 

 

462658N

0172525E

 

 

 

 

461447N

0175841E

 

 

 

LHTRA21E

455529N

0175254E

4000’ (1200 m) AMSL / GND

 

 

 

460445N

0172645E

 

 

 

 

462256N

0170114E

 

 

 

 

462658N

0172525E

 

 

 

 

SOUTH ALPHA

 

 

 

 

470342N

0192349E

 

 

 

 

470241N

0200428E

 

 

 

LHTRA22A

465559N

0200729E

FL175 (5350 m STD) / FL125

 

 

 

464943N

0203740E

(3800 m STD)

 

 

 

463203N

0202335E

 

 

 

 

463728N

0194717E

 

 

 

 

470342N

0192349E

 

 

 

 

SOUTH BRAVO

 

 

 

 

464943N

0203740E

 

 

 

 

463943N

0211234E

 

 

 

 

462319N

0210540E

 

 

 

LHTRA22B

462140N

0205519E

FL175 (5350 m STD) / 9500’

 

 

 

462648N

0195641E

(2900 m) AMSL

 

 

 

463728N

0194717E

 

 

 

 

463203N

0202335E

 

 

 

 

464943N

0203740E

 

 

 

 

SOUTH CHARLIE

 

 

 

 

470342N

0192349E

 

Az LHBP érkező

 

 

470241N

0200428E

 

forgalmának védelme

 

 

465559N

0200729E

 

érdekében

 

LHTRA22C

464943N

0203740E

FL245 (7450 m STD) / FL175

a légtér igénybe-

 

 

463943N

0211234E

(5350 m STD)

vételének különleges

 

 

462319N

0210540E

 

eljárásait a polgári és a

 

 

462140N

0205519E

 

katonai fél együttmű-

 

 

462648N

0195641E

 

ködési eljárásban rögzíti

 

 

470342N

0192349E

 

 

 

 

SOUTH DELTA

 

 

 

 

465945N

0190242E

 

 

 

 

462143N

0193952E

 

 

 

 

461429N

0190859E

 

 

 

LHTRA22D

463056N

0184947E

FL145 (4400 m STD) / 9500’

 

 

 

463337N

0185631E

(2900 m) AMSL

 

 

 

463909N

0185202E

 

 

 

 

463600N

0184405E

 

 

 

 

464851N

0182835E

 

 

 

 

465945N

0190242E

 

 

 

 

SOUTH ECHO

 

 

 

 

463957N

0192213E

 

 

 

 

463959N

0192954E

 

 

 

LHTRA22E

463728N

0194717E

FL125 (3800 m STD) / 9500’

 

 

 

462648N

0195641E

(2900 m) AMSL

 

 

 

462143N

0193952E

 

 

 

 

463957N

0192213E

 

 

 

 

SOUTH FOXTROT

 

 

 

 

465046N

0191134E

 

 

 

LHTRA22F

462143N

0193952E

9500’ (2900 m) AMSL / 4000’

 

 

 

461512N

0191156E

(1200 m) AMSL

 

 

 

464352N

0184811E

 

 

 

 

465046N

0191134E

 

 

 

 

EAST ALPHA

 

 

 

 

481115N

0202525E

 

 

 

 

474559N

0213339E

 

 

 

 

472201N

0214313E

 

 

 

LHTRA23A

471210N

0213301E

FL245 (7450 m STD) / 9500’

 

 

 

470506N

0212808E

(2900 m) AMSL

 

 

 

472943N

0201605E

 

 

 

 

475800N

0195615E

 

 

 

 

481115N

0202525E

 

 

 

 

EAST BRAVO

 

 

 

 

472201N

0214313E

 

 

 

 

471125N

0214729E

 

 

 

 

470219N

0213649E

 

Kizárólag az

 

LHTRA23B

465152N

0213027E

FL175 (5350 m STD) / FL135

LHTRA23A és

 

 

471548N

0203054E

(4100 m STD)

LHTRA23C légterekkel

 

 

472943N

0201605E

 

együtt vehető igénybe.

 

 

470506N

0212808E

 

 

 

 

471210N

0213301E

 

 

 

 

472201N

0214313E

 

 

 

 

EAST CHARLIE

 

 

 

 

475800N

0195615E

 

 

 

 

480710N

0195452E

 

Kizárólag az

 

LHTRA23C

481757N

0202718E

FL175 (5350 m STD)/ FL135

LHTRA23A és

 

 

475845N

0212810E

(4100 m STD)

LHTRA23B légterekkel

 

 

474559N

0213339E

 

együtt vehető igénybe.

 

 

481115N

0202525E

 

 

 

 

475800N

0195615E

 

 

 

 

EAST DELTA

 

 

 

 

481115N

0202525E

 

 

 

 

475018N

0212203E

 

 

 

LHTRA23D

472252N

0210213E

9500’ (2900 m) AMSL / 4000’

 

 

 

474125N

0200756E

(1200 m) AMSL

 

 

 

475800N

0195615E

 

 

 

 

481115N

0202525E

 

 

 

 

EAST ECHO

 

 

 

 

481115N

0202525E

 

 

 

 

475018N

0212203E

 

 

 

LHTRA23E

472252N

0210213E

4000’ (1200 m) AMSL / GND

 

 

 

474125N

0200756E

 

 

 

 

475800N

0195615E

 

 

 

 

481115N

0202525E

 

 

 

 

UPPER WEST ALPHA

 

 

 

 

463352N

0180006E

 

 

 

 

462829N

0184129E

 

 

 

LHTRA31A

461000N

0190529E

FL285 (8700 m STD) / FL245

 

 

 

460259N

0184005E

(7450 m STD)

 

 

 

455737N

0182351E

 

 

 

 

455529N

0175254E

 

 

 

 

460445N

0172645E

 

 

 

 

463352N

0180006E

 

 

 

 

UPPER WEST BRAVO

 

 

 

 

464210N

0164659E

 

 

 

LHTRA31B

463352N

0180006E

FL285 (8700 m STD) / FL245

 

 

 

460445N

0172645E

(7450 m STD)

 

 

 

463605N

0164210E

 

 

 

 

464210N

0164659E

 

 

 

 

UPPER EAST ALPHA

 

1. Az LHTRA32A

 

 

475756N

0210710E

 

és LHTRA33A

 

 

471911N

0214017E

 

légterekben történő

 

LHTRA32A

471210N

0213301E

FL305 (9300 m STD) / FL245

egyidejű működés

 

 

465050N

0211821E

(7450 m STD)

nem engedélyezett.

 

 

471548N

0203051E

 

2. Légi

 

 

472943N

0201605E

 

utántöltés céljára

 

 

474125N

0200756E

 

FL245 (7450 m STD) és

 

 

475756N

0210710E

 

FL285 (8700 m STD)

 

 

 

 

 

között vehető igénybe.

 

 

UPPER EAST BRAVO

 

1. Az LHTRA32B

 

 

 

 

 

és LHTRA33B

 

 

480810N

0214510E

 

légterekben történő

 

 

475243N

0221532E

 

egyidejű működés

 

LHTRA32B

471911N

0214017E

FL305 (9300 m STD) / FL245

nem engedélyezett.

 

 

475756N

0210710E

(7450 m STD)

2. Légi utántöltés

 

 

480810N

0214510E

 

céljára

 

 

 

 

 

FL245 (7450 m STD) és

 

 

 

 

 

FL285 (8700 m STD)

 

 

 

 

 

között vehető igénybe.

 

 

TOP EAST ALPHA

 

 

 

 

475756N

0210710E

 

 

 

 

471911N

0214017E

 

Az LHTRA32A és

 

LHTRA33A

471210N

0213301E

FL420 (12 800 m STD) / FL365

LHTRA33A légterekben

 

 

465050N

0211821E

(11 100 m STD)

történő egyidejű működés

 

 

471548N

0203051E

 

nem engedélyezett.

 

 

472943N

0201605E

 

 

 

 

474125N

0200756E

 

 

 

 

475756N

0210710E

 

 

 

 

TOP EAST BRAVO

 

Az LHTRA32B és

 

 

480810N

0214510E

 

LHTRA33B

 

LHTRA33B

475243N

0221532E

FL420 (12 800 m STD) / FL365

légterekben

 

 

471911N

0214017E

(11 100 m STD)

történő egyidejű

 

 

475756N

0210710E

 

működés nem

 

 

480810N

0214510E

 

engedélyezett.

További szabályok:

1. A polgári légiforgalom a jelzett magasságtartományon kívüli első iránymagasságot használhatja.

2. Az időszakosan korlátozott légterek (TRA-k) munkanapokon legkorábban napkelte előtt 30 perccel, legkésőbb pedig helyi idő szerint 24.00 óráig, a munkaszüneti napot, illetve ünnepnapot megelőző munkanapokon legkésőbb helyi idő szerint 17.00 óráig vehetőek igénybe.

3. Az LHTRA13, 14A, 14B, 14C és 15A, 15B, 15C kivételével valamennyi időszakosan elkülönített légtérben a Magyar Honvédség vagy más szövetséges fegyveres erő kijelölt katonai szervezete légvédelmi irányító szolgálatot biztosít. Az LHTRA 13, 14A, 14B, 14C és 15A, 15B, 15C légterekben a szolnoki közelkörzeti katonai légiforgalmi irányító szolgálat a felelős.

3. melléklet a 26/2007. (III. 1.) GKM-HM-KvVM együttes rendelethez

TILTOTT, KORLÁTOZOTT ÉS VESZÉLYES LÉGTEREK

 

Tiltott légterek

 

Légtér azonosítója

Neve/oldalhatárai

Felső/alsó határa

Veszély

 

LHP1

Paks

 

 

 

 

3 km sugarú kör a
463443N 0185110E
középpont körül


FL195 (5950 m STD) / GND


Atomerőmű.

 

LHP2

Csillebérc

 

 

 

 

0,5 km sugarú kör a
472923N 0185708E
középpont körül


3500’(1050 m) AMSL / GND


Kutató atomreaktor.

 

Korlátozott légterek

 

Légtér azonosítója

Neve/oldalhatárai

Felső/alsó határa

Korlátozás

 

 

Budapest

 

 

 

 

473059N

0185828E

 

 

 

 

473055N

0190118E

 

 

 

 

473054N

0190159E

 

 

 

 

473053N

0190237E

 

 

 

 

473038N

0190321E

 

 

 

 

473022N

0190325E

 

 

 

LHR1

472941N

0190336E

3500’ (1050 m) AMSL / GND

A légiközlekedési hatóság

 

 

472859N

0190147E

 

engedélyével vehető igénybe.

 

 

472910N

0190047E

 

 

 

 

472931N

0185846E

 

 

 

 

473002N

0185812E

 

 

 

 

473059N

0185828E

 

 

 

 

Budapest

 

 

 

 

473154N

0185620E

 

 

 

LHR1A

473154N

0185756E

3500’ (1050 m) AMSL / GND

A légiközlekedési hatóság

 

 

473121N

0185756E

 

engedélyével vehető igénybe.

 

 

473121N

0185620E

 

 

 

 

473154N

0185620E

 

 

 

 

Balatonfüzfő

 

 

 

LHR3

2 km sugarú kör a
470503N 0180254E

7500’ (2300 m) AMSL / GND

250 kt-nál (IAS)
kisebb sebességű

 

 

középpont körül

 

légijárművek számára.

 

 

Zalaegerszeg

 

 

 

LHR4

1 km sugarú kör a
464816N 0163720E
középpont körül

7500’ (2300 m) AMSL / GND

250 kt-nál (IAS)
kisebb sebességű légijárművek számára.

 

LHR5

Répcelak
2 km sugarú kör a
472508N 0170055E
középpont körül

7500’ (2300 m) AMSL / GND

250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légijárművek számára.

 

LHR6

Százhalombatta
2 km sugarú kör a
471702N 0185358E
középpont körül

7500’ (2300 m) AMSL / GND

250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légijárművek számára.

 

LHR8

Kazincbarcika
2,5 km sugarú kör a
481429N 0203956E
középpont körül

3500’ (1050 m) AMSL/GND

250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légijárművek számára.

 

LHR9

Tiszaújváros
3 km sugarú kör a
475413N 0210134E
középpont körül

7500’ (2300 m) AMSL / GND

250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légijárművek számára

 

LHR10

Hajdúszoboszló
5 km sugarú kör a
473154N 0212253E
középpont körül

7500’ (2300 m) AMSL / GND

250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légijárművek számára.

 

LHR11

Tiszavasvári
1,5 km sugarú kör a
475703N 0212153E
középpont körül

7500’ (2300 m) AMSL / GND

250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légijárművek számára.

 

LHR12

Sajóbábony
1,5 km sugarú kör a
481003N 0204253E
középpont körül

7500’ (2300 m) AMSL / GND

250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légijárművek számára.

 

LHR14

Algyő
3 km sugarú kör a
461904N 0201246E
középpont körül

7500’ (2300 m) AMSL / GND

250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légijárművek számára.

 

LHR15

Dunaújváros
2 km sugarú kör a
465703N 0185554E
középpont körül

7500’ (2300 m) AMSL / GND

250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légijárművek számára.

 

LHR16

Szolnok-Tószeg
2 km sugarú kör a
470804N 0200753E
középpont körül

7500’ (2300 m) AMSL / GND

250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légijárművek számára.

 

LHR22

Pét
2 km sugarú kör a
471003N 0180824E
középpont körül

7500’ (2300 m) AMSL / GND

250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légijárművek számára.

 

LHR23

Devecser
2 km sugarú kör a
470458N 0172406E
középpont körül

2500’ (750 m) AMSL / GND

Polgári légijárművek számára.

 

LHR24

Kaposvár
2 km sugarú kör a
462404N 0174455E
középpont körül

2500’ (750 m) AMSL / GND

Polgári légijárművek számára.

 

LHR25

Ságváriliget
0,5 km sugarú kör a
473103N 0185734E
középpont körül

3000’ (900 m) AMSL / GND

Polgári légijárművek számára.

 

LHR28

Recsk
2 km sugarú kör a
475749N 0200610E
középpont körül

3000’ (900 m) AMSL / GND

Polgári légijárművek számára.

 

LHR29

Nyírtelek
2,5 km sugarú kör a
480150N 0213827E
középpont körül

2500’ (750 m) AMSL / GND

Polgári légijárművek számára.

 

LHR30

Hajdúsámson
2 km sugarú kör a
473846N 0214451E
középpont körül

2500’ (750 m) AMSL / GND

Polgári légijárművek számára.

 

LHR31

Heves-Alatka
2 km sugarú kör a
474000N 0201629E
középpont körül

2500’ (750 m) AMSL / GND

Polgári légijárművek számára.

 

LHR32

Vác-Derecskedűlő
2 km sugarú kör a
474444N 0190831E
középpont körül

2500’ (750 m) AMSL / GND

Polgári légijárművek számára.

 

LHR33

Hetényegyháza
2 km sugarú kör a
465554N 0193555E
középpont körül

2500’ (750 m) AMSL / GND

Polgári légijárművek számára.

 

 

Táborfalva

 

 

 

 

470627N

0192534E

 

 

 

LHR34

470317N

0192426E

3000’ (900 m) AMSL / GND

Polgári légijárművek

 

 

470233N

0192733E

 

számára.

 

 

470548N

0192848E

 

 

 

 

470627N

0192534E

 

 

 

LHR35

Pusztavacs
2,5 km sugarú kör a
470957N 0192806E
középpont körül

2500’ (750 m) AMSL / GND

Polgári légijárművek számára.

 

Határsáv

A Magyar Köztársaság államhatárától az ország belseje felé mért 10 km-es mélységű sáv

UNL/GND

A katonai légügyi hatóság előzetes engedélyével vehető igénybe. A nemzetközi határkeresztező repülés, az állami légijárművek repülései, továbbá elemi csapás, tömegszerencsétlenség vagy repülőbaleset következményeinek felszámolását szolgáló kutatás-mentés, továbbá életmentés, sürgős betegszállítás, valamint rendészeti vagy külön törvény alapján bűnüldözés feladata céljából végzett repülés esetén az államhatár menti korlátozott légtér igénybevételéhez előzetes engedély nem szükséges.

 

Környezetvédelmi szempontból korlátozott légterek

 

Légtér neve/oldalhatárai

Felső határa
Alsó határa: GND

Korlátozás ideje

Korlátozás indoka

 

Ócsa

 

 

 

 

471843N

0191007E

 

 

 

 

471740N

0191339E

1000’ (300 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

471451N

0191910E

 

 

 

 

471250N

0191626E

 

 

 

 

471843N

0191007E

 

 

 

 

Tószeg

 

 

 

 

470818N

0200133E

 

 

 

 

470625N

0200713E

 

 

 

 

470241N

0200428E

1000’ (300 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

470154N

0200920E

 

 

 

 

465802N

0200304E

 

 

 

 

470304N

0195208E

 

 

 

 

470818N

0200133E

 

 

 

 

Aggtelek

 

 

 

 

483501N

0205041E

 

 

 

 

482446N

0204350E

1000’ (300 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

482555N

0202607E

 

 

 

 

Országhatár

 

 

 

 

483427N

0205016E

 

 

 

 

Zempléni-hg.
13 km sugarú kör a
482530N 0212451E
középpont körül.

1000’ (300 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

Hevesi füves puszták I.

 

 

 

 

(Tisza-tó)

 

 

 

 

474156N

0204928E

 

 

 

 

473325N

0204342E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

473531N

0203543E

 

 

 

 

474155N

0204322E

 

 

 

 

474156N

0204928E

 

 

 

 

Hevesi füves puszták II.

 

 

 

 

474826N

0210041E

 

 

 

 

474158N

0205911E

1500’ (450 m) AGL

Március 1.-július 31. között

természetvédelem

 

472841N

0203520E

 

 

 

 

472648N

0202534E

 

 

 

 

472723N

0201344E

 

 

 

 

474430N

0201528E

 

 

 

 

474504N

0203314E

1000’ (300 m) AGL

Augusztus 1.-február 28. között

természetvédelem

 

475318N

0204737E

 

 

 

 

474826N

0210041E

 

 

 

 

Hortobágy

 

 

 

 

474718N

0210751E

 

 

 

 

474200N

0212540E

 

 

 

 

471839N

0210656E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

472500N

0204402E

 

 

 

 

474718N

0210751E

 

 

 

 

Bihari-sík I.

 

 

 

 

471154N

0212611E

 

 

 

 

471037N

0214022E

 

 

 

 

471827N

0213052E

1000’ (300 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

471831N

0212135E

 

 

 

 

471154N

0212611E

 

 

 

 

Bihari-sík II.

 

 

 

 

471834N

0211342E

 

 

 

 

470119N

0211405E

 

 

 

 

470043N

0213135E

 

 

 

 

470922N

0214153E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

471037N

0214022E

 

 

 

 

471154N

0212611E

 

 

 

 

471831N

0212135E

 

 

 

 

471834N

0211342E

 

 

 

 

Alsó-Tisza-völgy

 

 

 

 

464459N

0195832E

 

 

 

 

464131N

0201302E

 

 

 

 

462310N

0201739E

1500’ (450 m) AGL

Február 1.-július 31. között.

természetvédelem

 

462338N

0195959E

 

 

 

 

463547N

0195107E

 

 

 

 

464459N

0195832E

 

 

 

 

Csanádi puszták
2 km sugarú kör a
462043N 0203820E
középpont körül.

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kardoskút
4 km sugarú kör a
462824N 0203744E
középpont körül.

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gemenc

 

 

 

 

462317N

0184615E

 

 

 

 

462015N

0185620E

 

 

 

 

460945N

0185637E

 

 

 

 

460205N

0184456E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

460316N

0184306E

 

 

 

 

461854N

0185033E

 

 

 

 

462202N

0184439E

 

 

 

 

462317N

0184615E

 

 

 

 

Tapolcai-medence
1
,5 km sugarú kör a
464853N 0172410E
középpont körül.

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tihany

 

 

 

 

465530N

0175103E

 

 

 

 

465546N

0175218E

 

 

 

 

465521N

0175341E

 

 

 

 

465418N

0175421E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

465337N

0175236E

 

 

 

 

465425N

0175132E

 

 

 

 

465530N

0175103E

 

 

 

 

Őrség

 

 

 

 

465824N

0161618E

 

 

 

 

465952N

0163907E

 

 

 

 

464323N

0163210E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

4642452N

0162223E

 

 

 

 

Országhatár

 

 

 

 

465824N

0161618E

 

 

 

 

Sárvíz-völgye

 

 

 

 

470149N

0183222E

 

 

 

 

464813N

0184116E

 

 

 

 

464653N

0183553E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

470059N

0182606E

 

 

 

 

470149N

0183222E

 

 

 

 

Fertő

 

 

 

 

473831N

0165158E

 

 

 

 

473630N

0164330E

 

 

 

 

473315N

0164313E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

majd ez egy 7,6 km sugarú, 473641N 0164632E középpontú ÉNY irányú körívvel lezárva.

 

 

 

 

Gerecse

 

 

 

 

474358N

0183115E

 

 

 

 

473415N

0183129E

 

 

 

 

473409N

0182237E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

474338N

0181731E

 

 

 

 

474358N

0183115E

 

 

 

 

Nyirkai-hany

 

 

 

 

474236N

0170534E

 

 

 

 

474308N

0171347E

 

 

 

 

474211N

0171346E

 

 

 

 

474007N

0170956E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

473929N

0170145E

 

 

 

 

474209N

0170115E

 

 

 

 

Országhatár

 

 

 

 

474241N

0170527E

 

 

 

 

Fehér-tó, Barbacsi-tó

 

 

 

 

474300N

0172019E

 

 

 

 

474221N

0172425E

 

 

 

 

473624N

0172149E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

473730N

0171641E

 

 

 

 

474300N

0172019E

 

 

 

 

Kőszegi-hg.
6 km sugarú, 472154N 0162856E középpontú kör magyar légtérbe eső területe.

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

Kis-Balaton

 

 

 

 

464303N

0171326E

 

 

 

 

464236N

0171748E

 

 

 

 

463820N

0171503E

1000’ (300 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

464034N

0171335E

 

 

 

 

464303N

0171326E

 

 

 

 

Velencei-tó, Dinnyés

 

 

 

 

471340N

0183522E

 

 

 

 

470704N

0183623E

 

 

 

 

470723N

0183139E

 

 

 

 

470948N

183228E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

471049N

183137E

 

 

 

 

471308N

0183139E

 

 

 

 

471340N

0183522E

 

 

 

 

Vértes

 

 

 

 

472942N

0183126E

 

 

 

 

472042N

0183044E

 

 

 

 

471840N

0181458E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

472435N

0181329E

 

 

 

 

472907N

0182201E

 

 

 

 

472942N

0183126E

 

 

 

 

Dunazug-hg., Börzsöny

 

 

 

 

480401N

0190608E

 

 

 

 

474833N

0190657E

 

A Duna vonalában (víztest felett):

 

 

473858N

0190406E

 

november 1.-június 30. között.

 

 

474036N

0184353E

1500’ (450 m) AGL

A Duna vonalán kívül:

természetvédelem

 

474723N

0185152E

 

március 1.-november 1. között.

 

 

474937N

0185122E

 

 

 

 

Országhatár

 

 

 

 

480401N

0190608E

 

 

 

 

Kiskunság - észak I.

 

 

 

 

471155N

0190402E

 

 

 

 

471135N

0190402E

 

 

 

 

471022N

0190536E

 

 

 

 

470928N

0190739E

 

 

 

 

470616N

0190231E

1000’ (300 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

470403N

0191630E

 

 

 

 

470354N

0192224E

 

 

 

 

471150N

0192150E

 

 

 

 

471155N

0190402E

 

 

 

 

Kiskunság - észak II.

 

 

 

 

470616N

0190231E

 

 

 

 

465519N

0190144E

 

 

 

 

465604N

0192257E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

470354N

0192224E

 

 

 

 

470403N

0191630E

 

 

 

 

470616N

0190231E

 

 

 

 

Kiskunság - dél

 

 

 

 

465342N

0190808E

 

 

 

 

465004N

0192716E

 

 

 

 

463313N

0191700E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

463435N

0185817E

 

 

 

 

465342N

0190808E

 

 

 

 

Kelet-Cserhát

 

 

 

 

480336N

0194155E

 

 

 

 

475943N

0194848E

 

 

 

 

475132N

0193516E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

475540N

0192835E

 

 

 

 

480336N

0194155E

 

 

 

 

Tarnavidék
9 km sugarú kör
a 480713N 0200833E
középpont körül.

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bükk

 

 

 

 

481629N

0202402E

 

 

 

 

480608N

0204702E

 

 

 

 

475325N

0204119E

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

475631N

0201651E

 

 

 

 

481629N

0202402E

 

 

 

 

Kesznyéten
7 km sugarú kör a
475953N 0210601E
középpont körül.

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

Kecskeri-puszták
10 km sugarú kör a
471606N 0205122E
középpont körül.

1500’ (450 m) AGL

Egész évben

természetvédelem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További szabályok:

Az LHTRA23E légtérnek a Hevesi füves puszták II. légtér területi kiterjedése által érintett részét a földtől 4000 láb (1200 m) AGL-ig állami légijárművek 350 kt (650 km/h) IAS sebességkorlátozással vehetik igénybe.

 

Veszélyes légterek

 

Légtér azonosítója

Neve/oldalhatárai

Felső/alsó határa

Veszély/korlátozás

 

 

Hajmáskér

 

 

 

 

470903N

0175624E

 

 

 

 

470903N

0180054E

 

 

 

 

471003N

0180354E

 

Lőtér.

 

LHD2A

471233N

0180654E

FL 245 (7450 m STD) / GND

Működés NOTAM szerint.

 

 

471503N

0180154E

 

 

 

 

471133N

0175554E

 

 

 

 

470903N

0175624E

 

 

 

 

Várpalota

 

 

 

 

471623N

0181254E

 

 

 

 

471533N

0180324E

 

Lőtér.

 

LHD2B

471233N

0180654E

FL 300 (9150 m STD) / GND

Működés NOTAM szerint.

 

 

471233N

0181454E

 

 

 

 

471503N

0181654E

 

 

 

 

471623N

0181254E

 

 

 

 

Tatárszentgyörgy

 

 

 

 

471200N

0191246E

 

 

 

 

471101N

0191132E

 

 

 

 

470924N

0191132E

 

Lőtér:

 

LHD3

470909N

0191145E

FL 300 (9150 m STD) / GND

Működés NOTAM szerint.

 

 

470427N

0192615E

 

 

 

 

470456N

0192701E

 

 

 

 

470735N

0192306E

 

 

 

 

471200N

0191246E

 

 

 

 

Dóc

 

 

 

 

462804N

0200554E

 

 

 

LHD11

462704N

0200624E

7500’ (2300 m) AMSL / GND

Lőtér.

 

 

462804N

0201024E

 

Működés NOTAM szerint.

 

 

462924N

0200934E

 

 

 

 

462804N

0200554E

 

 

 

 

Hajdúhadház

 

 

 

 

474104N

0214053E

 

Lőtér.

 

LHD14

474004N

0214623E

FL 105 (3200 m STD) / GND

Működés NOTAM szerint.

 

 

474304N

0214553E

 

 

 

 

474304N

0214223E

 

 

 

 

474104N

0214053E

 

 

 

 

Egerbakta

 

 

 

 

475633N

0201753E

 

 

 

LHD15

475633N

0201953E

3800’ (1150 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT-

 

 

475903N

0201923E

 

péntek 22.00 LT között.

 

 

480003N

0201623E

 

 

 

 

475633N

0201753E

 

 

 

 

Izbég

 

 

 

 

474233N

0190024E

 

 

 

LHD16

474233N

0185654E

2300’ (700 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT-

 

 

474033N

0185824E

 

péntek 22.00 LT között.

 

 

474233N

0190024E

 

 

 

 

Győrszentiván

 

 

 

 

474304N

0174554E

 

 

 

LHD17

474103N

0174554E

3800’ (1150 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT-

 

 

474203N

0175154E

 

péntek 22.00 LT között.

 

 

474343N

0174854E

 

 

 

 

474304N

0174554E

 

 

 

 

Csorna/Akasztó

 

 

 

 

464134N

0191154E

 

 

 

LHD18

464404N

0190824E

3800’ (1150 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT-

 

 

463634N

0190824E

 

péntek 22.00 LT között.

 

 

463404N

0191154E

 

 

 

 

464134N

0191154E

 

 

 

 

Szomód

 

 

 

 

474103N

0182154E

 

Lőtér.

 

LHD21

473803N

0182554E

FL 105 (3200 m STD) / GND

Működés NOTAM szerint.

 

 

474203N

0182624E

 

 

 

 

474233N

0182254E

 

 

 

 

474103N

0182154E

 

 

 

 

Sántos

 

 

 

 

462134N

0175055E

 

 

 

LHD24

461804N

0174955E

3800’ (1150 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT-

 

 

461834N

0175225E

 

péntek 22.00 LT között.

 

 

462034N

0175225E

 

 

 

 

462134N

0175055E

 

 

 

 

Püspökszilágy

 

 

 

 

474533N

0192054E

 

 

 

LHD29

474803N

0191454E

3800’ (1150 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT-

 

 

474703N

0191254E

 

péntek 22.00 LT között.

 

 

474533N

0192054E

 

 

 

 

Érd

 

 

 

 

472633N

0184454E

 

 

 

 

472403N

0184854E

 

Lőtér.

 

LHD30

472703N

0184754E

3800’ (1150 m) AMSL / GND

Működés NOTAM szerint.

 

 

472703N

0184624E

 

 

 

 

472633N

0184454E

 

 

 

 

Állampuszta

 

 

 

 

464204N

0190124E

 

 

 

LHD33

463904N

0190424E

2300’ (700 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT-

 

 

464104N

0190954E

 

péntek 22.00 LT között.

 

 

464434N

0190624E

 

 

 

 

464204N

0190124E

 

 

 

 

Márianosztra

 

 

 

 

475603N

0184954E

 

 

 

 

475302N

0184554E

 

 

 

LHD34

475203N

0185154E

2300’ (700 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT-

 

 

475303N

0185554E

 

péntek 22.00 LT között.

 

 

475603N

0185354E

 

 

 

 

475603N

0184954E

 

 

 

 

Hajmáskér

 

 

 

 

470743N

0174825E

 

 

 

 

470903N

0175624E

 

 

 

LHD36A

471103N

0180654E

FL 145 (4400 m STD) / GND

Lőtér.

 

 

471503N

0180154E

 

Működés NOTAM szerint.

 

 

471633N

0175754E

 

 

 

 

471403N

0174654E

 

 

 

 

470743N

0174825E

 

 

 

 

Várpalota

 

 

 

 

471003N

0180354E

 

 

 

LHD36B

470933N

0181924E

FL 145 (4400 m STD) / GND

Lőtér.

 

 

471933N

0181654E

 

Működés NOTAM szerint.

 

 

471833N

0175954E

 

 

 

 

471003N

0180354E

 

 

 

 

Simontornya

 

 

 

 

464503N

0183224E

 

 

 

LHD37

464203N

0183054E

3800’ (1150 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT-

 

 

464333N

0183354E

 

péntek 22.00 LT között.

 

 

464503N

0183224E

 

 

 

LHD39

Cigánd
2 km sugarú kör a
481703N 0215422E
középpont körül

2300’ (700 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT- péntek 22.00 LT között.

 

LHD50

Harka
2 km sugarú kör a
473903N 0163355E
középpont körül

2300’ (700 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT- péntek 22.00 LT között.

 

LHD52

Kőszeg
2 km sugarú kör a
472333N 0163455E
középpont körül

2300’ (700 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT- péntek 22.00 LT között.

 

LHD53

Nádasd
2 km sugarú kör a
465903N 0163455E
középpont körül

2300’ (700 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT- péntek 22.00 LT között.

 

LHD55

Szügy
2 km sugarú kör a
480403N 0191953E
középpont körül

2300’ (700 m) AMSL / GND

Lőtér. Hétfő 06.00 LT- péntek 22.00 LT között.